Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)
Tanulmányok - Paasonen H.: A finn és a cseremisz isten-névről 14
18 PAASONEN H. ugyanazon szó, mint a litván dievas, most «isten»; a szó alapjelentése meg van őrizve a finn taivas szóban («ég»), melyet a finnek körülbelül kétezer évvel ezelőtt vettek át akkori litván szomszédjaiktól. A törzsszó juma eget jelentvén a jumala tehát eredetileg =• «ógi, égbeli», mert, mint már BUDENZ ebben a tekintetben helyesen feltette, -la melléknévképző, ugyanolyan mint a vete-la «vizes» szóban. Ha e szerint a tárgyalt szó elválasztandó az ugor nyelvcsoportban található «jót» jelentő melléknévtől, s a többi rokonnyelvekben nincsen megfelelője (a lapp jubmel «isten» nyilván átvétel a finnből), mégis csak eredeti finnugor szó lehetne, mely a többi nyelvekben elveszett, mint valószínűleg pl. az ég osztj.vog. elnevezése: törSm, mely semmi rokonnyelvben nem található, de idegen nyelvekből sem származtatható. Ha pedig idegen eredetű volna e régi közös finn- (mordvin-) és cseremisz szó, bizonyosan a finnugor téren található jövevényszók legrégibb rétegéhez tartoznék. Hát kutassuk, vájjon lehetne-e talán az árjaságból származtatni. Az óindiai nyelvben akadunk egy vyöma szóra (tő vyöman-), melynek jelentése «himmel, luftraum». Valószínű, hogy összetétel: vi «auseinander» + \/~vá-, u- «weben» (+ wan-képzö), alapjelentése tehát tán «ausgespanntes gewebe, gewebte decke»*) (vö. BŐHTLINGK-BÓTH VI, 1486, GBASSMANN, Wörterb. zum Eig-veda 1361, UHLENBECK, Kurzgef. etym. wörterb. der altind. sprache 299.), de azért mégis régi, árja korból való szónak tartható, tekintve, hogy hasonló összetételek az iránságban is léteznek, 1. BARTHOLOMAE, Altiran. wörterb. 1475. stb. A feltételezendő árja alak *viauma (viauman-) volna. Miután je m e - csak a finn, a mordvin és a cseremisz nyelvben található, nem kell azt okvetlenül a legeslegrégibb árja átvételek közé számítani, és akkor nem valószínűtlen az a föltevés, hogy az illető indo-iráni nyelvben, melyből esetleg átvették, az eredeti au-ból már o lett, mint az ó-indiai nyelvben (vö. hogy *au az avesztaiban > aö, az oszétban > o, kel. diai. ü, 1. MILLEK WSEW. Die sprache der osseten 20. 1.), — először is hosszú ö. De hogyan *•) Vö. hollandi uitspansel «ausgespaimtes; himmelgewölbe».
