Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Paasonen H.: A finn és a cseremisz isten-névről 14

A finn és a cseremisz isten-névről. A finn és a cseremisz isten-nevet különféleképen magyarázták. LÖNNEOT a «Mehiláinen» czímű finn folyóiratban a finn jumalá-t a jumaus =«dördülés, dörgés» szóval kapcsolta össze; szerinte eredetileg a mennydörgés istenét jelentette. Későbben CASTEÉN, a ki LÖNNEOT alapnézetét, hogy jumala a hangutánzó jumu (C. szerint ebből: *jum) szóból származik, magáévá tette, ezen szó alakját és alapjelentését következőképen iparkodott megmagyarázni. Az a hangutánzó törzsszó mennydörgést jelentett, -la a rendes, helyet v. lakást jelölő képző, tehát jumala tkp. a mennydörgés lakta hely, t. i. az ég. Ezen alapjelentésből aztán, miután az eget megszemélyesítették, először is az «égi isten» jelentés fejlődött ki, és végre a jumala szó az «isten, isteni lényo általános fogalom elnevezésévé vált. Egészen másféle magyarázatra találunk BüDENznél (MUSz. 173. sz.). Szerinte a finn juma-, cseremisz juma — magyar jó (java-), osztj. idm, vog. jomas: az eredetileg «bonus»-t jelentő szó, «boldogság, gazdagság*) értelemben véve, végre az «isten* elnevezésévé vált (vö. óind. bhagas «glück, wohlstand» — óperzsában baga «deus»); -la pedig a finn szóban B. szerint valószínűleg melléknévképző, vö. vetéld «vizes»: vete- «víz». BUDENZ magyarázata, úgy látszik, általánosan el van fogadva. Ahhoz csatlakozik SBTALA is (Kalevala, II. Selityksiá Hels. 1901; 160. 1., és SUS. Aik. XVII, 4; 48. 1.), a ki saját részéről még azt is lehetőnek, sőt valószínűnek tartja, hogy a mint a mordvinban az istent és egyúttal szerencsét jelentő pavas átvétel az árjaságból, a hol a megfelelő szónak szintén mind a két jelentése van (1. fönt), úgy a (cser.) juma, (finn) jumala fordítás az indo-iráni nyelvekből.