Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Wiklund K. B.: Az indogermán és a finnugor nyelvek ősrokonságának kérdéséhez 1

AZ 1ND0G. ÉS A FINNUGOK NYELVEK ŐSKOKONSÁGÁNAK KÉEDÉSÉHEZ. 13 kicsiny száma közös az indogermán, a finnugor és a szamojéd nyelvcsaládban. Végül viszont nem mutathatunk rá semmi olyan alaktani elvekre, a melyek a három nyelvcsalád ösrokonsagának föltevését lehetetlenné tennék. Hogyan fogjuk ezen jelenségeket megmagyarázni? Azt hiszem, most már senki sem tehetné föl, hogy a hasonlóság csak a véletlen játéka. Kell lenni közöttük valamilyen oksági viszonynak, tehát vagy átvételnek, vagy ősrokonságnak. A magam részéről azt hiszem, hogy nincsen szükségünk nagy tudományos apparátusra és transcendens gondolatműveletekre, hogy ezen két lehetőség között választhassunk, hanem hogy minden filológus a saját meggyőződését követve megtalálja a maga válaszát e kérdésre. Csak arra kell ügyelnünk, hogy szem elől ne téveszszük a rendes óvatosságot. Már pedig mi óvatosabb, ősrokonságot föltenni, vagy azt állítani, hogy e többször említett legősibb nyelvi elemek átvétel útján az indogermánból a finnugoron keresztül a szamojédig vándoroltak, és a megfelelő ősi elemeket mindenütt gyökerestől kipusztították? Míg SCHMIDT pozitív bizonyítékokkal vagy legalább elfogadható analógiákkal meg nem támasztja kölcsönzési föltevését, mindaddig ezt a magam részéről nagyon koczkázottnak és rendkívül merésznek kell tartanom. (Upsala.) WIKLÜND K. B.