Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Wiklund K. B.: Az indogermán és a finnugor nyelvek ősrokonságának kérdéséhez 1

n WIKLUND K. B. terület határához ért? Ott erős falhoz ért, a melyen rendes körülmények közt, azaz, midőn a népkeveredés és a közlekedés nem volt nagyon eürű, csak nagyon kevés szó tudott átugorni, s ezek a jövevényszavak. Ha tehát a víz szónak egy ősidg. alakja benn volt is ebben a szóhullámban, minden hullámelmélet mellett most is azon kérdés előtt állunk, hogy vájjon ez az alak átugor hatt a-e a falat, azaz vájjon az átvétel lehetőségét nem korlátozza-e semmi sem? Nekem a magam részéről azt kell válaszolnom e kérdésre, hogy e lehetőségnek igenis van korlátja, de nagyon örvendenék, ha megtudnám, hogyan lehetséges e korlát tagadása — abszurdumokba való keveredés nélkül. Azért kénytelen vagyok a hullámelméletnek egyenesen a szóban forgó esetre irányuló magyarázatát kérni. Egyelőre meg kell maradnom a mellett, hogy víz (név, hal, stb.) «a legerősebb argumentumok egyike, valóságos Achilles»; ScHMiDTtel szemben azonban azt hiszem, hogy e szavak sarka meg nem sebezhető, vagy legalább eddig még nincsen megsebezve. Ha mármost a kérdést néhány szóval össze akarjuk foglalni, előbb mellesleg meg akarom jegyezni, hogy tulajdonképpen nem arról van szó, hogy fölállítsuk e tételt: «az indogermán és finnugor nyelvek ősrokonok», s ezt aztán vagy bebizonyítsuk, vagy megczáfoljuk. Csak ebben az esetben lehetne, a mint SCHMIDT mondja, «vérmes reményeket)) táplálni, hogy esetleg nagy felfedezést tehetnénk. A mi feladatunk inkább az, hogy e nyelvek körében felmerülő néhány különös jelenségnek megtaláljuk a helyes magyarázatát. Ezen jelenségek a következők: A legkezdetlegesebb fogalmakra vonatkozó szavaknak egy sora, a milyenek víz, név, hal, stb., közösen megvan az indogermánságban, a finnugorságban és a szamojédban, három olyan nyelvcsaládban, a melyeknek legszélsőbb szárnyai kétségtelenül már nagyon régen is földrajzilag igen távol állottak egymástól. A névmásoknak egy sora szintén közös a három nyelvcsaládban. A suffixumoknak egy sora is közös az indogermánnal és a finnugorral; a szamojédban, a melynek szóképzéstana még egészen ismeretlen, eddig még csak néhány idetartozó esetragot találtak. Egy szóval: a legősibb nyelvi elemeknek nem egészen