Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Ismertetések és bírálatok - Szinnyei József: Felelet Kúnos Ignácz válaszára. 124

ISMERTETÉSEK ÉS BÍRÁLATOK. 127 zást vessék össze az én fönnebbi állításommal. Azután utalok a szerző nyelvkönyvének 198. lapjára, a hol ez van nyomtatva: «A;-nak hangzik a kef a következőkben: kopek, kel, kürek ...» stb. [csupa magashangú példa]; «#-nek hangzik: gibi, gittnek, gelmek ...» stb. [szintén csupa magashangú példa]. Minden hozzáértő ember magyarázat nélkül is megérti ebből, hogy én egészen szabatosan fejeztem ki azt, a mit a szerző mondani akar. 0 nyilván azon akadt fönn, hogy én magashangú szavak /c-járól és #-jéről beszélek, holott ő csak k-t és g-t mond. Ha én ezt az egyszerű dolgot megmagyaráznám neki, úgy elcsodálkoznék, mint MOLIÉBB Mr. Jourdainje, mikor megtudta, hogy ő egész életében prózában beszélt. — De menjünk tovább. Azt mondja a szerző, hogy ő csak azt állította, hogy «a kef a magyar átírásban (!) hol /i-nak, hol meg g-nek hangzik*. Azután alább így folytatja: «És e hangtani positivummal éppen nincs összefüggésben a bíráló állításának az a másik része, mely a magyar és török k közötti fonetikai külömbséget, egy egyébként általánosan tudott dolgot, akarja utólag felfedezni. Hiszen minden grammatika úgy tanítja, hogy a magashangú szók /e-jának kef, a mélyhangúakéoak pedig kaf a megfelelője, a nélkül, hogy azt a rég elavult kj, gj-fé\e hibás és hiányos megfigyelésen alapuló átírást újból fel kellett volna elevenítenie.» Lám, milyen egyszerű a dolog, ha az ember tudja! Csak a «tudákoskodó» bíráló «zavarja össze kegyetlenül*, belekeverve holmi praepalatalis anteriorokat meg posteriorokat, holott itt nincs egyéb, mint kef és kaf; amaz a magas-, emez a mélyhangú szavak /c-jának a megfelelője. Ezt minden ember tudja. (Egy koszorús regényírónk írja valahol: «Nem volt abban egyéb, mint levegő; az pedig — mint minden ember tudja — csak oxigénből és hidrogénből áll.») De hagyjuk a tréfát. Világos, hogy a szerző úgy tesz, mint az a bizonyos Bodóné, mikor a bor árát kérik: mást beszél. Miért ? Vagy azért, mert nem volt képes megérteni azt, a mit én mondtam (s ez esetben ismét azt árulta el, hogy fonetikai ismeretei hiányosak); vagy pedig azért, mert nem tudja megczáfolni az én állításomat. Tertium non datur. líogy pedig azt a kj és gj-féle átírást rég elavultnak mondja, az azt bizonyítja, hogy nem ismeri pl. MÜLLEK ÁGOST nyelvtanát, a mely 1889-ben, tehát nem olyan nagyon régen, jelent meg s egyike a legjobbaknak. Ebben a 25. lapon megvan ez a «rég elavult* átírás ; s ezt nem is szabad annyira lenézni, mert mindenesetre sokkal közelebb áll a kiejtéshez, mint az Oszmán-török Nyelvkönyvé. (A. szerző jól ismeri [vö. NyK. XXVI—XXVIII.] MEYER GuszTÁvnak «Die griechischen und romanischen Bestandtheile im Wortschatze des Osmanisch-Türkischen» czíműtanulmányát, amelyben a szóbanforgó explosi-