Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Wiklund K. B.: Az indogermán és a finnugor nyelvek ősrokonságának kérdéséhez 1

AZ INDOG. ÉS A FINNUGOR NYELVEK ŐSROKONSÁGÁNAK KÉRDÉSÉHEZ. 11 KLUGE S. V. Fahne, spinnen) meglepően hasonlit ezekhez: f. punoa «zwirnen», ip.bádnet, bodnet «spinnen», bodnjat «winden, drehen», md. ponams «drehen (eine schnur), nechten», votj. punyny «flechten, drehen, winden», m. fonni «spinnen, flechten», stb. (BUDENZ, MUSz. 531.), és számoj. jurák payalyau «nechten (haar), zwirnen (bogensehne)», tavgi fonu'áma «flechten», osztj.-szam. pannau, pagannau stb. «flechten» (HALÁSZ, NyK. XXIII. 442.). A legelső dolog, a mely ezen szavaknál, valamint a Monde Orientalban közölt példáknál is feltűnik, az, hogy nem kultúraszavak, hanem egytől-egyig a nyelv legősibb szókészletéhez tartoznak. Ez már magában véve is az átvétel ellen szól, mert mindazon régibb jövevényszócsoportokban, a melyek még egyáltalán tanulmányozhatók, nagy százalékú kultúra-szót találunk. Vö. pl. a litv. illetőleg árja jövevényszavak osztályozását THOMSEN-nál, Beröringer 145'. s köv. 1. és (kellő számú kérdőjellel) MüNKÁcsmál ÁKE. 665. s köv. 1. Minél kisebb az átvett szavak száma, annál inkább megvárhatnók tehát, hogy mind, vagy legalább majdnem mind a kultúraszók sorába tartozzanak. Másodszor nagyon csodálatos és feltűnő, hogy az elősorolt szavak, valamint a fennebb emiitett névmások is, nemcsak a finnugor, hanem a szamojéd nyelvekben, még félreesőbb ágaikban is előfordulnak. Itt is felmerül a régi kérdés: lehetséges-e, hogy ezen ősi szavak átvétel útján a finnugorságon át a szamojédba is eljuthattak? A priori ez szinte képtelenségnek tetszik. SCHMIDT is megvallja, hogy víz ((kétségkívül a legerősebb argumentumok egyike», mégis egész határozottsággal jövevényszóknak tekinti őket, s ebben a hullámelméletre támaszkodik, azon elméletre, melynek más ponton is véleménye támasztékául kell szolgálnia. Nekem azonban, sajnos, meg kell vallanom, hogy elmélete bemutatásából (466. s köv. 1.) nem tudtam megérteni, hogy mennyiben világíthatná meg a szóban levő viszonyokat. Azt természetesen szívesen megengedem, hogy egy szónak elterjedése valamely (legalább nagyjában) egységes nyelvterületen belül a SCHMIDT tárgyalta módon történt s még ma is történik: «úgy, hogy valamely szó a nyelvterület bizonyos pontján életbelépett s innen hullám alakjában szétterjedve egyénről-egyénre, törzsről-törzsre szállott, míg az egész nyelvterület minden pontjára el nem jutott». Ez igaz ugyan, de mi történt akkor, mikor a szóhullám a nyelv-