Nyelvtudományi Közlemények 37. kötet (1907)

Tanulmányok - Gyomlay Gyula: Az úgynevezett igeidők elméletéhez - I. 80

106 GYOMLAY GYULA. ez az eset gyakoribb a görögségben, mint a múlt felé való átképzelés. Természet szerint jövőre vonatkozó kapcsolatban fordulhat elő, tehát jövendölésekben, parancsokban, üzenetadásokban, feltételes nyilatkozatokban stb. Az achron. imperfectum ilyenkor is sokkal gyakoribb a perfeetumnál; annyira közönséges, hogy példa sem szükséges reá. De a perfectum is elég sokszor fordul így elő. Már HoMERosban is találtam rá példákat. Ilyen pl. 15. 43. TÖV 6' örpövat TCÓXIV siow (XYYSXÍYJV ipéovta rcspúppovt, IIYJVSXo7ieÍTQ, oűvsxá ol oax; sooi xai ix IIóXoo síXrjXoD&ac = megmondani a hírt, hogy épségben vagy és megjöttél (itthon vagy) Pylosból. De, mivel Telemachos már a megbízás idején is síki]koüd-ev (otthon van), ez a példa tán kétséges is lehet. Kevésbbé kétséges ez (SOPH. Elektra, 47.), melyben maga az élő Orestes ezt a megbízást adja a psedagogusnak: «Gq7eXXs 8' őpxcj) npooud-sít;, óftoóvexa tédvjjxs 'Opéatr]? = jelentsd eskü alatt, hogy halott (halva van) Orestes. Vagy, mikor a jós Theoklymenos mondja el látomását a kérőknek (Odyss. 20, 351. és kk.): voxti {xsv ú(xécov scXúatou xecpaXaí... ol\nú^ri Ss Séöirjs, SeSáxpovTai ős rapstai, a?|jia« 8' eppáSatac toí•/oi,... YjéXios §é oopavoö s£a7tóXwXe, xaxr] 8' s7rtSé8po|xav á/Xús. Egész bokrétája olyan befejezett történéseknek, melyeket csak a jós képzelete lát olyanoknak, mert hiszen a kérők «7rávTs<; STC' aotip 7]8o YéXaaaav». Még kétségtelenebbek a következő példák, melyeket magyarra már bajos megfelelően (achronistikusan) fordítani. SOPH. Oed. Eex 1166. öXwXa? (= véged «van»=lesz) sí ae tatk' eprjao^ai 7ráXiv (ha újra kell tőled ugyanezt kérdeznem). PHILOKTETES 75. el' [xs TÓ^ÍÜV k^xpoLz-q^ aíathíjasrat (ha észrevesz) őXooXa xal as TtpoaSiacptí-epü) (végem «van» és téged is el foglak veszteni) vö. EUEIP. Iphig. Taur. 985. Aul. 915. Ez utóbbi példákban a jövőre vonatkozó föltevés eszközli az állásponteltolódást, mely aztán a perfectum alakban nyilvánul.24

) 2Í) Különös nyomatékkal emelem ki ismételten is, hogy ezek a perfectum-alakok a beszélő tudata szerint nem jelentenek jövőt, nemcsak azért, mert a jövő semmiképpen sincs bennük kifejezve, hanem éppen azért, mert az átképzelés lelki folyamata öntudatlan, s a beszélő éppen úgy használja az alakot, mintha valóságos befejezett tényről szólana. A tanulság mindig csak az, hogy ez alakhasználatban a beszélés időpontja egészen mellékes; a fő az, milyen körülmények közé képzeli magát a beszélő, mikor beszél; ezek a körülmények a beszélés időpontjához képest lehetnek multak is, jövendők is egyaránt, mert a képzelet mindenható. Természetes, hogy higgadt, nyugodt előadáskor a beszélő megmarad az őt valósággal környező történések és állapotok közt, s nem fantáziájának, hanem valóságos érzéki benyomásainak hatása alatt alakítja meg gondolatait. Ez az alakhasználat tehát közönségesebb, kivált az írott nyelvben, melyet a grammatikusok — elég hibásan — mindig első sorban figyeltek meg, s mely az antik nyelvekre nézve, sajnos, minekünk is egyedüli forrásunk. A beszélt nyelvben azonban sokkal gyakoribb az állásponteltolódásos használat, mint az irodalmi nyelvhez szokott kutató gondolja.