Nyelvtudományi Közlemények 36. kötet (1906)

Tanulmányok - Schmidt Henrik. A hangváltozás törvényszerűségéről a kfn. nyelvjárások fejlődése alapján 58

A HANGVÁLTOZÁS TÖRVÉNYSZERŰSÉGÉRŐL. 73 föntebbiek szerint természetesen törvényszerűnek kell lennie. A tiszta mennyiségi hangváltozás példája a kfn. hangsúlyos rövid tőhangzók nyújtása, s a kfn. hosszú tőhangzók rövidítése az úfn.-ben. E jelenségekkel egyes német nyelvjárások tanulmányozóin kívül PAUL, BAHDER és RITZERT foglalkoztak.1

)

PAUL valószínűnek tartja, hogy minden kfn. rövid töhangzót fogyó hangsúlylyal ejtettek; az úfn.-ben e tőhangzók vagy megnyúltak, vagy felcserélték a fogyó hangsúlyt a metszett hangsúlylyal. Ennek feltételeiről azonban egyelőre semmi biztosat nem tudunk. Egyszerűbb volna az a törvény, melyet PAUL híres értekezésének eredményekép állít fel, hogy t. i. kfn. nyílt szótag rövid hangzója mindig megnyúlt, ha nem követte cons. + em, en, el, er. Zárt szótag tőhangzója rövid maradt, nem számítva bizonyos mássalhangzók vagy mássalhangzócsoportok nyújtó hatását. Spontán fejlődés tehát az lett volna, hogy a szótag nyíltsága hosszúságot okozott, míg zárt szótagban a hangzó megőrizte a rövidséget. A hosszú tőhangzók viszont zárt szótagban több mássalhangzó előtt megrövidültek. A számos kivételt, mely e szabályokat semmikép sem követi, PAUL szerint analógiás kiegyenlítődés eredményeinek kell tartanunk. BAHDER számos példát állít össze, melyeknél nyílt szótagban, főkép m és t előtt, megmardt a kfn. hangzó rövidsége. Ezek alapján WILMANNS nagy nyelvtanában azt a tételt állítja fel, hogy a magánhangzó mennyiségi változása a következő consonans «természetétől*) függ;2

) van «nehéz» és «könnyti» mássalhangzó. Könnyű mássalhangzó előtt rövid hangzó megnyúlik, nehéz előtt rövid marad. Ilyen nehéz hangzó éppen az m és t. BEHAGHEL3

)

viszont azt hiszi, hogy eredetileg úgy volt a dolog, hogy a hangzót követő lenis nyújtást okozott, míg fortis előtt a hangzó rövid maradt. Minthogy azonban ugyanazon szó különféle alakjaiban fortis és lenis váltakozhatott 1)

PAUL : Vokaldehnung und Vokalverkürzung im Nenhochdeutschen. PBB. IX, 101. 1. — BAHDER: Grundlagen des neuhochdeutschen Lautsystems. Strassburg 1890. — BITZEET: Die Dehnung der mhd. kurzen Stammsilbenvocale in den Volksmundarten des hoehdeutscken Sprachgebiets auf Grund der vorhandenen Dialektliteratur. PBB. XXXIII, 131.1. 2) Deutsche Grammatik 297. 1. 3) Grundriss I. 691. 1.