Nyelvtudományi Közlemények 36. kötet (1906)

Tanulmányok - Schmidt Henrik. A hangváltozás törvényszerűségéről a kfn. nyelvjárások fejlődése alapján 58

68 SCHMIDT HENRIK. más-más működéssel képzett hangok változásai között tehát nincs az az összefüggés, mint a más-más helyen, de azonos működéssel képzett hangokéi közt. A minőségi hangváltozás, a melynek a hangzórendszer ki volt téve, a szájüreg, első sorban az ajkak és a nyelv hangmódositó működésének a változásában leli magyarázatát. A. német fonetikusok már gyakrabban mutattak rá az ajakkerekítés általános megszűnésére a német nyelvjárásokban (a svájczi keleti frank és déli thüringiai, valamint egyes bajor-osztrák nyelvjárások kivételével, 1. BEHAGHEL Grundriss3

I, 697. 1.). E szerint régibb kfn. ö, ög-ből e, e; ü, in, áá-feöl i, i (> ei), ie, eu-bö\ ei lett. A felsorolt hangok közös sajátsága, hogy mind elülső nyelvműködéssel képeztetnek. Az a kérdés most már, hogy a hátsó nyelvműködéssel képzett hangok kiejtésénél is megszünt-e az ajkak aktiv közreműködése ugyanezen nyelvjárásokban vagy sem. A felnémet nyelvjárások legnagyobb részében régi német nyilt a-ból zárt a vagy q, régi német á-ból ö lett. Ez pedig azt jelenti, hogy e hangok képzésénél ma már az állkapocs kisebb mozgást visz véghez 8 az ajkak kevésbbé távolodnak egymástól, mint a régebbi korban. A régi nyelvben tehát az állkapocs és ajkak működése erélyesebb és élénkebb volt úgy az elülső zárt, mint a hátulsó nyelvállással képzett nyílt hangok kiejtésénél; e működés mindinkább csökkent, úgyhogy az ajkak ma már aránylag csekély szerepet játszanak a magánhangzók képzésénél. Érdekes, hogy az ajakműködés e megszűnése az ófn. korszakból eredő s ma már csak analógia útján terjedő umlaut képét hogy változtatta meg. o és u ugyanis most már nem ö és tó-vei, hanem e és i-vel váltakoznak ugyanazon szó különféle alakjaiban (hő% — he/r hoch — höher, puy —pi%r Buch — Bücher); ez által ez a váltakozás sokkal inkább hasonlít az ablauthoz, mint a régi umlauthoz. Valószínűnek is tarthatjuk, hogy az ablaut eredetileg kombinatorikus hangváltozáson alapul, a mely az associativ érintkezési hatás megszűnése után analógia útján terjedt tovább. Leginkább meglepő az a következetesség, a mely a nyelv hasonló működésével képzett hangzók hasonló irányú fejlődésében nyilvánul. Ha pl. a sváb nyelvjárást nézzük, azt látjuk, hogy