Nyelvtudományi Közlemények 36. kötet (1906)

Tanulmányok - Erdélyi Lajos: A háromszéki nyelvjárásról 309

A HÁROMSZÉKI NYELVJÁRÁSRÓL. 315 is — a mellett, hogy az újabbak kivételével nem ütik meg a mai tudományos színvonalat, sokszor nem elég alaposak, vagy jó megfigyelések mellett helyteleneket, talpraesett észrevételek mellett elhibázottakat, elnagyoltakat is foglalnak magukban, s így több tekintetben kiigazításra és pótlásra várnak. És e kiigazítás annyival sürgősebb, mivel az újabban dolgozók túlnyomó részben készpénznek vettek mindent, mit elődeik a legtöbbször kritika nélkül egybeírtak, s felhasználták a nélkül, hogy a helyszínén utána jártak volna. Úgyhogy ma 40 évvel később is méltán hangsúlyozhatjuk IvRizÁnak, ki e tekintetben is mintaképünk lehet, ide alkalmazható nyilatkozatát, mely szerint abban, «a mi téve van, mennyi még a tisztázni, a kiigazítani való!» (Vadr. 546.) De a pótlás is sürgős. Sürgős különösen a székely nyelvjárásokra nézve, a melyekben annyi érdekes és értékes sajátság van, mind a szókincset, mind a hang-, szó- és mondattant illetőleg, mely sajátságokra eddig a legtöbb dolgozat még nem figyelmeztet. Pedig feltárásuknak nemcsak nyelvtudományunk, de a székelyek homályos múltjának megírója is hasznát vehetné, sőt talán egyenesen fáklyára találhatna bennük! E kiigazítások és pótlások szükségességét érezve, kutattam és óhajtottam már régóta a háromszéki nyelvjárást újra feldolgozni és leírni, mivel különösen e nyelvjárásra mint szülőföldem nyelvére nézve tapasztaltam közlésekben olyan észrevételeket, a melyek nem állhatnak meg, bár újabb kitűnő műveinkbe és értekezéseinkbe is itt-ott becsúsztak. A háromszéki nyelvjárásról ugyanis, mint észre vehettük, még többet írtak, mint a többi székely' nyelvjárásokról s LŐRINCZ KÁROL^nak e nyelvjárásról szóló dolgozatára (MNy. 6. 1861.), melyet fennebb említettünk, méltán írta SIMONYI (A m. nyelv1 I. 1889. 232. 1.): ((leggazdagabb tartalmú valamennyi nyelvjárásleírásunk közt; még arra is kiterjed, a mi nincs meg a háromszéki nyelvjárásban, s ez sok tekintetben tanulságos egyes jelenségek elterjedése módjára nézve» stb. Azonban, mint már ((Nyelvjárásaink tanulmányozásához*) szóló dolgozatomban (Nyr. 1903.) rámutattam, LŐRINCZ valóban dicséretre méltó buzgalommal gyűjtött és ez elismerést ma is méltán megérdemli, de nyelvjárásleírásának gazdag tartalma nem mind a nép ajkáról való s nem is az egész nyelvjárás területéről. Valamint STEUER JÁNosnak a