Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Ismertetések és bírálatok - Schmidt József: Trombetti Alfredo. L’unita d’origine del linguaggio. 451

ISMEETETÉSEK ÉS BÍEÍLATOK. 459 mást. Nem hiszem, hogy e fölfogásnak sok híve legyen. A «gyökerek* csak abstractiók (1. alább) ; a thematikus és flexiós periódus hanganyagát illetőleg egészen egyidejű lehet; egy prótoidg. döto, idg. ddto pl. könnyen lehet egyidejűleg thóma (v. ö. gör. dozó-q) és ragozott alak (v. ö. gör. e-dozo), v. ö. még magyar adott: «dedit» és «datus». — A nyelvrokonság első foka tehát T. szerint tisztán lexikális jellegű; ezt követi a themák és flexiós formák rokonsága, utóbbi azonban csak igen közeli csoportokban jelentkezik. Ebből az volna a logikai következés, hogy ügyet se vessünk rájuk, mert hiszen a monogenesis mellett úgy sem bizonyítanak. A X. fejezetben T. abban a meggyőződésben, hogy «a nyelv az emberiség leggazdagabb és legbiztosabb archívuma» nem akar kevesebbet, mint a tőle inaugurált «egyetemes összehasonlító nyelvtudományi) segélyével az emberiség őstörténetét nagy vonalakban rekonstruálni. Meg akarja pl. oldani azt a «legfontosabb)) kérdést, hogy egységes-e az ember eredete vagy nem, s így szól: «la glottologia conchiude con l'unitá originaria delié lingue e, per conseguenza, con l'nnita originaria delle razze umane.» —• Az egész nem egyéb ábrándnál. E kérdésben a glottologia teljesen incompetens, s szó sincs róla, hogy még egyszer jégre vihesse az anthropologiát (KEETSCHMEE, Einl, 29. 1. s köv.). Glottologia és anthiopologia külön utakon járnak: a sémita arabok ós az idg. persák pl. anthropologiailag mediterrán raceok (HABEBLANDT, Völkerkunde, 192. 1.) ; történeti időkben, úgyszólván szemünk láttára megy végbe a kelták romanizálása és germanizálása ; az indogermánok anthropologiailag egyáltalán nem is race (SCHEADEE, 1. c. p. 896) stb. Ha a glottologia ki tudná is mutatni a nyelvek egységes eredetét, az emberi nem közös eredete ezzel egyáltalában nem volna kimutatva; sőt — a mi több — bár az anthropologia jelenben a monogenia felé hajlik (HABERLANDT i. m. 106. 1.), még ebből sem következik semmi az emberi ősnyelv egysége javára (HÖENES, Urgeschichte der Menschheit, 19. 1.). Mért ? Mert a homo sapiens somatikus kialakulása okvetetlenül megelőzte a nyelvalakulást: még ha a Pithecanthropus alalus csak fejlődéstani hypothesis volna is, akkor is föltétlenül szükséges hypothesis, mely nélkül nincs magyarázat. Megengedve már most azt is, a mire T. hivatkozik, hogy az embernek ez az «előfutára» mint magasabb rendű lény nem nagyon kiterjedt területen tanyázott, ebből nem következik, hogy kozmopolitává nem vált, mire beszélni megtanult. Az artikulált emberi nyelv csak rendkívül lassan és fokozatosan fejlődhetett a pliocaen ősök «állati» hangjaiból, s kifejlődése a diluviális időben minimális számítással százezer esztendeig tartott (HAECKEL,