Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)
Ismertetések és bírálatok - Szinnyei József: Simonyi Zsigmond: A magyar nyelv. 427
446 SZ1NNYEI JÓZSEF. -mme (< *-k-mek; pl. ménemmé «niegyünk») ráhatásának köszönheti mai alakját; a vog. tárgyas ragozásbeli plur. 3. -ánl a birtokos személyragozásból van átvéve (pl. vogÉ. pif&nl «fiuk, fiaik»: ratiánl «verik őt v. őket» pro: *ratian, vö. KL. roátián); viszont mlVdüdm «miattam*), may 9shn «miattadw a tárgyas igék módjára van ragozva (pro: *mcP989m, *mffl$89n); a magyarban is átterjedt a tárgyas ragozásbeli -ja a névszókra (1. a birt. személyragozásról szóló értekezésemet: Nyr. XVII. 197). Mármost a magyar birtokos és tárgyas -d személyrag viszonyát így képzelhetjük : A második személy névmásának alapnyelvi alakja a finnugor nyelvek nagy többségének kétségbevonhatatlan tanúbizonysága szerint *tj volt,*) s ennek megfelelően a magyarban a plur. 2. szem. ragja -tok, -tek, -tök. Az egyes számban -í-t várnánk, de e helyett -d van, pl. fiad. A m. szóközépi és szóvégi d tudvalevőleg megelőző *wJ-ből fejlődött; ez az *nd a legtöbb esetben eredeti volt, de némely esetben *wcZ-ből lett (pl. ilyen a tud, ad, odu szó d-je; vö. SUS. Tóim. Xr 76, WIKLUND; SUS. Aik. XIV3 . 10, SETALA; NyH. 49), más esetekben pedig korábbi *«f-t kell föltennünk. Ilyen eset a jelenlegi is. t. i. birt. 2. szem. -d < *-nd < *-wí, a melyben a *-í a névmás kezdőhangja, az *-o pedig a birtok többségének a jele volt. E szerint fiad eredetileg azt tette, hogy «filii tui», és «filius tuus» így hangzott: *fiat. Később aztán az előbbi kiszorította az utóbbit, s fiad nemcsak «íilii tui»-t, hanem «filius tuust»-t is jelentett, míg végre korábbi jelentése egészen feledésbe ment. Ilyen ragátvitelre több rokon nyelvből idézhetünk példákat; így vogÉ. plydnl = «fiuk» és ((fiaik)), de eredete szerint csakis «fiaik» volt a jelentése | nidE. (több nyelvjárásban) tolgat = «tollad» és «tollaid», de az egyik nyelvjárásban megvan még az eredetibb külömbség: tolgat «tollad» és tolgant «tollaid» (több példát találhatni PAASONENHál: Mordv. lautl. 121) | a finnben is kiszorította az eredetileg többbirtokú -ni (< *-nmi) személyrag az egybirtokú -mi-t (stb., vö. Virittájá IV. 121, SETALA). A tárgyas ragozás sing. 2. személyében a névmásnak és a plur. 2. szem. ragalaknak (-já-tok, -Á-tek) megfelelően szintén *-í alanyi ragot kell föltennünk. Ezt a tárgyszemély-jelölő rag előzte meg, a mely szerintem *-js , *-j e , BUDENZ egykori nézete (UA. 349) szerint *-l, mások szerint talán más volt, de annyi bizonyos, hogy sem -m, sem ~n nem lehetett; tehát a sing. 2. személyben nem volt olyan hangpár, a melyből akár közvetlenül, akár közvetve d fejlődhetett volna. Egyszerűen *-í > -d *) BUDENZ régebben (UA. 328) rí-kezdetű alapalakot tett föl, de később (NyK. XXI. 191) ettől a nézetétől eltért.
