Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Ismertetések és bírálatok - Szinnyei József: Simonyi Zsigmond: A magyar nyelv. 427

ISMERTETÉSEK ÉS BÍRÁLATOK. 445 342. 1. «Tüzetesen tkp. a. m. kitűzötten, külön czélul kitűzve, de a tüzes melléknévnek hasonló hangzása miatt önkénytelenül belevisszük a tüzetesbe is a tűznek, a hévnek képzetét, és pl. ^tüzetesen fejtegetni* közeledik ehhez a gondolathoz: tűzzel, hévvel fejtegetni valamit.)* — Nem tudom, hogy vannak vele mások, de én bennem a tüzetes szó sohasem keltette a tűznek, a hévnek képzetét. 846. 1. Az Irodalom rovatából kimaradt e sorok írójának «Jelentésváltozások)) ez. értekezése (Nyr. XXIV. 49—57), a melyben egyebek között szó van a 342. lapon említett ildomos szóról és jelentésváltozásáról is. 357. 1. A ravatal (más alakban: rovatai) szó nemcsak a régieknél jelentett adót is, hanem rovatai és rovatai alakja ma is községi adót jelent Szilágy megyében és Erdélyben (MTsz.). 367. 1. A f. vatsa «has» és a md. vaca, vaco «éhes» szó összetartozása (a melyet BUDENZ MUSZ. 152. 1. föltesz) kétséges, mert a magánhangzók közötti md. c-nek t, tt a finn megfelelője, pl. md. rhece, meca ((galamb» «•«•» f. metiáinen, mettinen • md. uca' «juh» *"-» f. uutu, uuttu «anyajuh» (vö. PAASONEN, Kielellisiá lisiá suomalaisten sivistyshistoriaan 38). — A m. jonh és a f. jano «szomjúság» szónak (u. o. 151. 1. föltett) megfelelése sincsen bebizonyítva, s egyáltalában nem is valószínű. (L. a kisebb közlemények rovatát a jelen füzetben.) 372. 1. Lp. bana o: (egészen pontos hangjelöléssel) bsana; de jobb lett volna a m. fene és a finn peni szóhoz közelebb álló lpL. pária alakot idézni. A f. peni nem kutyát, hanem kutyakölyket jelent. 389. 1. A kezes szóhoz analógiául fölhozhatom a IpO. kittpoagaj «zahmes rennthier)> szót (GENETZ, Kuollan lapin murteiden sanakirja 16), a mely tkp. a. m. «kéz-rénszarvas». 394. 1. Hogy az írok alak Hronk-hól fejlődött, úgy mint fog, eb, ad < *fong, *emb, *and, az tetszetős föltevésnek látszik, , csak az a baj, hogy történelem-előtti *-nk > -k hangfejlődésre egyetlen elfogadható bizonyítékunk sincsen. Valószínűbbnek tartom, hogy a fejlődés ilyen volt: *íro-ma

k

> *íro-fiv

k

> Hróh > írok (vö. NyH. 122). Ilyen, sőt még ilyenebb összevonás útján keletkezett a fölszólító írjuk alak Hrja-j^m^k-hól. 394. 1. A 2. szem. -d ragját a tárgyas személyragok között kellett volna tárgyalni. Az igék -d-jét nem származtathatjuk közvetlenül *-nd-ből, mert az -n a birtok többségének a jele volt (vö. PAASONEN, Mordv. lautl. 120—123) s csak a birtokos személyragok elé járult. Hanem, igenis, látjuk a finnugorságban azt, hogy a névszói és az igei személyragozás hatással volt egymásra, és többféle keveredés, ragátvitel történt. így pl. a finn birt. plur. 1. -mme (< *-mek; pl. talomme «házunk») valószínűleg az igei