Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)
Ismertetések és bírálatok - Szinnyei József: Simonyi Zsigmond: A magyar nyelv. 427
4"42 SZINNYEI JÓZSEF. 227. 1. «A nyelv hátulról előre . . . mozog. Ha megmarad hátul ...» Helyesebb volna azt mondani, hogy elülről hátra mozog, mert hiszen nyugalmi helyzetében elül van a hegye, közvetlenül az alsó fogsor mögött. Tehát a gutturalis magánhangzók képzésekor nem «megmarad hátul», hanem hátra van húzva. 231. 1. Az é-hom-ra helyett jobb lett volna világosabb példát választani. 232. 1. Az ifjú helyett is lehetett volna alkalmasabbat találni. A mi az ia-fia, ija-fia összetételt illeti, ennek az előtagja az én nézetem szerint nem azonos az ifjú szó t-jével, noha BUDBNZ is annak veszi (MUSz. 810). En azt hiszem, hogy ia-fia izről-ízre azonos a vog. áyitá-jnyá és az osztj. etieA-pőydA «gyermekei" (tkp. «leánya-fia») szóval, tehát ia a. m. «leánya», míg az ifjú, i-fiú, é-fiu előtagjának a jelentése: «kicsiny, fiatal» (vö. NyH. 58). 236. 1. A 8. sorban alulról az e zavaró sajtóhiba é helyett. — A magyar (azaz eredeti) szavak közé odatévedt a szláv eredetű sétál; tudom, hogy történtek kísérletek a szó «visszahódítására» (Nyr. VIII. 104, SIMONYI; XII. 98, HALÁSZ), de a fölhozott okok nem voltak meggyőzők. 239. 1. M. köz ~ f. keski régi egyeztetés (vö. MUSz. 48), a mely nem állja meg a helyét a finn szó sfc-ja miatt (vö. NyK. XXVI. 409, SETALA és NyH. 52, és fönnebb a köszörül szóra tett megjegyzésemet: 431. L). 244. 1. Az Árpád-kori szóvégi w-betűknek (pl. nogu: nagy, uuaru: vár) a szerző u és ü hangértéket tulajdonít. Nekem az a meggyőződésem (vö. NyK. XXXIV. 6. s köv.), hogy ezek a szóvégi w-betűk nem lehettek u-nok, M-nek, sem egyáltalában semmiféle teljeshangú magánhangzónak a jelei, hanem részint határozatlan (mormolt) magánhangzót jelöltek, részint csupa megszokásból odatett hangérték-nélküli betűk voltak. 245. 1. A lány, rám, rólam aligha a leány, reám, *reólam alakból, hanem alkalmasint korábbi Hajá.ny, *rajám, *rajolamból fejlődött. 245. 1. írjátok nem ^ ír-j a-játok, hanem *ír-ja-jatok (0: -js t g k) alakra viendő vissza (1. Alakmagyarázatok ez. czikkemet.: Hunfalvy-Album 40). 248. 1. Nagyon kétséges dolog, hogy az idézett szavak ; és v hangjának s az imperativusbeli -j-nek g volt-e valamikor (a történelem-előtti korban) az előzője. — A fej (helyesebben : fő) szónak történelem-előtti *pege alakját, a mely az első kiadásban (II. 41) volt, a szerző kijavította *peye-ie, és ezt helyesen tette (vö. Festskrift til Vilh. Thomsen 230 s köv., SETALA), csakhogy így már ez a szó itt nincs helyén az egykori *<jr-vel való szavak között. Külömben a fej alak j-je se nem *cr-ből, se
