Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Ismertetések és bírálatok - Szinnyei József: Simonyi Zsigmond: A magyar nyelv. 427

ISMERTETÉSEK ÉS BÍRÁLATOK. 441 12-) Milostben: S. szerint: méíctsztben (másutt: milaszt, milasztben, 1. fönnebb), én szerintem: milasztben. — Az é'-vel való olvasás semmi esetre sem lehet helyes, mert a melaszt alakból nem malaszt, hanem malaszt fejlődött volna, mint: seha, sehogy, sehol > soha, soliogy, sohol j fertály > fortély \ deszka, > doszka stb. (NySz., MTsz.). A szót az átadó nyelvben i-vel ejtették (1. MELICH, Szláv jövevényszavaink I. k. ü2.

r. 342. 1.), és nem volna érthető, hogy a mi eleink ezt az i-t mért helyettesítették volna e-vel. 13) Muncas: S. szerint: munkás, én szerintem: monkás. — A munka szó az átadó nyelvben mgka-n&k hangzott (1. MELICH id. m. I. k. 2. r. 344. L); s minthogy a többi szláv jövevényszó a HB.-ben még az eredetivel megegyező vagy hozzá nagyon közelálló hangalakban van meg (vö. milost. angel, brat), bátran föltéphetjük, hogy a muncas-heli u betű is o-nak a jele volt. 14) Archangelt, angeleut: ÍS. szerint: árkángyeit, angyelkot, ón szerintem: árkángyeit, angyelkot. Nyilt 0-vel, s nem é'-vel azért, mert az ángy éí-ból illeszkedés útján nem angyal, hanem angyol lett volna (1. fönnebb: milostben). 15) Iorgossun: S. szerint: jargasson, én szerintem: jorgasson. — A HB.-beli iorg-, a mely kétségkívül a későbbi irg(vö. irgalom) megelőzője, a jonhíbh, joh (juh), foktat, juhász, juhar > inkább, ih, iktat, ihász, ihar tanúsága szerint csak zártabbfajta magánhangzójú lehetett, mégpedig — minthogy a-val van írva — helyesen csak ^or^-nak olvasható. 1.6) Hazoa, tilutoa, mundoa: S. szerint: házává, tilotává, mondává, én szerintem : házává, tilotává, mondává. -- Nem tudom, mi indította a szerzőt arra, hogy az -oa szóvéget, a melynek o betűje a-\-n vagy v képviselője (-oa = -aua v. -ava, 1. Nyr. XXXII. 409, MELICH; 483, SZINNYEI) -ává ill. -cwa-nak olvassa, holott a származása arra vall, hogy -ává ill. -ává-nük hangzott. Az eredetibb magashangú alak magánhangzója u. i., a mely -i-s kettőshangzóból fejlődött, á (^ %, i), s ennek mélyhangú párja csak á lehetett, nem á. 156. 1. A -ra, -re ragnak nyitra vidéki állandó -re alakját a szerző reá-ból származtatja. Azt hiszem, ezt a -re ragalakot és a másutt dívó -re t inkább a réá-nál jóval régibb *rajé alakból származtathatjuk, t. i : *rajé > *rejé > *réjé > -ré > -re (1. NyH. 136). 225. 1. A mellékelt táblázaton levő ábrák közül egynéhány nem tünteti föl a nyelvállást egész pontosan; nevezetesen az í, é, e, ty, gy és j képzésekor a nyelv hegye és az alsó fogsor, illetőleg foghús között nincsen olyan köz, a milyent az ábrák mutatnak, hanem a nyelv hegye az alsó fogsort, illetőleg foghúst érinti.