Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Ismertetések és bírálatok - Szinnyei József: Simonyi Zsigmond: A magyar nyelv. 427

•440 SZINNTEI JÓZSEF. nyoma legyen a másik két helyhatározóban: a locativusban és a lativusban is. Már pedig ezekben nyoma sincs (vö. alatt, fölött, között v. közt, benn, honn stb., alá, fölé, közé, belé, haza stb.). Ezek mind pusztán az egyszerű -t, -tt, -n, ül. *a, -é (-a, --e) raggal alakultak, s ebből okvetlenül azt kell következtetnünk, hogy az ablativusok végén sem lehet egyéb, mint az egyszerű ablativusi •l («-v vog. -I, osztj. -A, md. ~da, -do, f. -ta, -tá [-a, -a] stb.) rag. Vagyis alól, hazöl, közöl nem *alo-val, ^hazo-v^l, ^közö-v^l-ből, hanem *alo-l, *hazo-l, *közö-l-ből lett a tővégi magánhangzó megnyúlásával. (Vö. NyH.3

[1903] 121. 1.;

3

[1905] 132. L). Alól < *alol *»-> vog. joldl, md. alda, aldo, fS. alta, fK. alda, lpL. vuó'llet és hazöl < *hazol «**» fS. fcoíoa < *kotoőa. — Felöl, belől közvetlenül felél, belél-böl, ez pedig *felél, M

belél-b'ó\

fejlődött, tehát az -l rag előtt sohasem volt kettőshangzó. 9) Szentii: S. szerint: szentéi, én szerintem : szentii. Minthogy a birtok többségének -i a jele, s a magyar nyelv történelmi korában mindig az volt (megelőző -a, -e, -ja, -/e-vel vagy a nélkül), semmi okunk sincsen arra, hogy a szenti-i szót, a melynek első -i-je a birtok többségének, második -i-je pedig a 3. szem. birtokosnak a jele (mint a NyK. XXIX. 12(5. 1. kimutattam), ne szenti-i-nek, hanem szenté-i-nek olvassuk. Inkább arra volna okunk, hogy az auuttei-t is így olvassuk: önöttii, s ne önöttéi-nek, a hogy S. olvassa, se önöttei-nek, a hogy én olvasom. Azonban az utóbbi olvasást támogatja a felcym szó, a melyet nem olvashatunk máskép, mint így: feleim. (így olvassa S. is.) 10) Zobodneha: S. szerint: szabadohd (másutt: szahadohha, szabadosa, 1. fönnebb), én szerintem: szabadocdiá (azaz: -fa) v. szabadoliá. Hogy /i-val vagy eh (= /)-val ejtették-e, azt eldönteni nem lehet; de minthogy a y hang bizonyos hangtani helyzetben, nevezetesen éppen a mai 4í-képzős igék régibb alakjában még jóval később is megvolt (pl. tonohtuananac GyulGl., tarsoht BirkK., Puzthohtow 1398, stb., 1. NyH. 75, 84), inkább a ^-vel való olvasás felé hajlok. Mégpedig rövidnek tartom a y-t, mert kétségtelen ugyan, hogy valamikor hosszan hangzott, de semmi jel sem mutat arra, hogy még a történelmi korban is hosszú volt. 11) Holz: S. szerint: halsz, én szerintem: halsz. A zártabb hang jobbára csak It előtt fordul elő (pl. holtát; így van kiigazítva, és helyesen, a javítani valók közt a 117. lapon levő haltát); de engem a holsz olvasásra az indított, hogy az a-val váltakozó o előfordul néha más hangcsoportok előtt is (vö. vala «*-> volna). Mindazáltal valószínűleg S. olvasása a helyes, mert a hal ige a-ja helyett csakis It előtt találunk o-t (nb. halna, nem *holna).