Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Ismertetések és bírálatok - Szinnyei József: Simonyi Zsigmond: A magyar nyelv. 427

438 SZINNYEl JÓZSEF. tétlen máskép olvasni, mint kettőshangzóval: tou. Azért a HB.-beli uolov, iarov, iov-ot így olvassuk: valou, járou. jou. Ennek megfelelőleg a régibb *hamuv, *keserüv is minden valószínűség szerint elérte már abban a korban a kettőshangzós fejlődési fokot: *hamun, *keserüü, sőt már túl is lehetett rajta, mert az uu és üü kettőshangzó természetesen sokkal hamarább fejlődhetett á-vá és ü-\é, mint az ou és éü dift. o-vá és ó'-vé. Ezért olvasom én a chomuv és a keseruv szót hamú-ú&k és keserű-nek. A HB. helyesírása nem mond ellene ennek az olvasásnak, mert az uv egyértékű benne, mint egyebütt is, az u, r, w-vel; vö. uvt: wt, tv: -twl: -tvl: -tul. Megengedem, hogy a hamun, keserüli olvasás következetesebb volna, de nagyon kétlem, hogy a gyakorlatlan fiil külömbséget tudott volna tenni az uu, üü és az ú, ü kőzött. Azt semmi esetre sem tartom valószínűnek, hogy a valou, járou, jou mellett hamuv-ot, keserűv-et mondtak volna. 2) Menyi, eneyc, emdul, nugulmabeli, scegin, lilki ert, ilezie : S. szerint: menyé, énnéék, ééndöí, nyugolmábelé, szegény, léikéért, éleszjé, én szerintem: menyi, énnéjk, éíndöl, nyugolmábelé, szégíny, lelkiért, íleszjé. — A szerző tehát ezekben az i és az y betűt az é hang jelének tartja, s így egyúttal teljesen kizárja a HB.-ből az ízest. Ez a fölfogása arra a tényre van alapítva, a melyet Nyr. XXIV. 204. és XXXII. 483. 1. kimutattam, hogy a régiek az e és az *, y betűt váltogatták. Ez tagadhatatlan, s nem lehet kétségbe vonni annak a lehetőségét, hogy i-t v. y-t írtak olyan e betű helyett is, a mely á-t jelölt. De a fönnebbi esetekben ezt a föltevést mégis kissé Önkényesnek tartom. Az én nézetem szerint u. i. az i, y betűnek csak olyankor tulajdoníthatunk más (t. i. nem i, í vagy ;') hangértéket, mikor ezt a rendes hangértékét valamely oknál fogva kevésbbé valószínűnek vagy éppen valószínűtlennek kell tartanunk. Ilyen esetek azok, a melyeket Nyr. XXXII. 483. és 484. 1. említek, s ezek közé tartozik a fönnebbiek közül a -béli rag, a melyet azért olvasok -belé-nek, mert így is előfordul a HB.-ben, mégpedig kétszer: -bele, s a származása is az e-s ejtést teszi valószínűvé.*) A többi azonban mind olyan, hogy i-vel, illetőleg i , í-vel való kiejtésében nincs miért kételkednünk. (Egyébiránt az eneyc, nugulmabeli és az emdul szó olvasásában a szerző, mint fönnebb láttuk, ingadozik.) 3) Eleve, neki, vilagbele, munhi uruzagbele, nugulmabeli: *) Mellékesen megemlítem, hogy béli v. bely-nok írt olyan (akár igekötői, akár rag-) alak, a melyet okvetlenül heli- vagy belí-nek kellene olvasnunk, tudtomra nincsen kimutatva a régi irodalomból. A NySz.-ban kettőt találok. Az egyik: hely az EhrK. 86. lapjáról, a hol ez áll: hely yewne; ez nyilván íráshiba e h. bel yewne (hiszen tudjuk, hogy ez a kódexünk hemzseg a hibáktól); 1. ua. lapon alább: bel mene; a másik az ErdyK. 19. lapjáról: beely, de ez hibás közlés, mert a kódexben csak bel van.