Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Tanulmányok - Melich János: Szláv jövevényszavaink - XI. 1

SZLÁV JÖVEVÉNYSZAVAINK. 39 2. ó-cs. mespor, cs. vesper, nespor, fieépory, lengy. nieszpor, nieszpory, szorb niipor (MIKL. Christl. Term. 28. és LINDE), a mi lat. ném. eredetű. Az eddig kifejtettek alapján a m. vecsernye szó mind a gör. kel. szlávból, mind pedig a róm. kath. délszláv terminológiából egyként megmagyarázható kifejezés. Az én nézetem szerint róm. kath. kaj-horvát (recte szlovén) átvétel. A veternyére az óbolg. emlékekben ez a kifejezés: utrhnica (Assem. 33, 39, 136, 147, 178, JAG. ZurEntst.1.13.); más gör. kel. szláv emlékekben utrhtija (oyTpkma) is előkerül. A mai gör. kel. szláv népek is ismerik e szót; így az oroszban 3áyTpena, yTpeimua mellett yTpeira: utrenja, a szerbben jutrenja, jutrenje, a bolgárban talán vtrenja. Hasonló kifejezést azonban a róm. kath. szlávoknál is találunk ; e kifejezésnek következő alakjai vannak: kaj-horv. jutrnja (PLETERSNIK), juternyicza (HABD., más kifejezés: zorica), csa-horv. jutrnja (Arch. für slav. Phil. XXV. 15, Starine VII. 91, 92, 93, 94. stb., más kifejezés: matutina) | szlov. jutrnjica, jutrnja (Letopis 1882—3 : 206) j ócseh jutfné, mai cs. jitrné, lengy. jutrznia stb. Az eddig kifejtettek alapján tehát a m. veternye éppúgy jöhetett a gör. kel., mint akár a róm. kath. szláv terminológiából. A róm. kath. szláv jutrnja-ból azonban juternja lett volna legelőször, igen valószínű azonban, hogy a vecsernye szó hatása alatt keletkezett a veternye, a mint azt ÁSBÓTH magyarázta. Azért mondom, hogy valószínűen, mert a hazai szlov. vutro-, vütro- v-jét aligha szabad oly régi korra már meglevőnek állítanunk (a hazai szlovénben ugyanis cras = vütro). Bármiként álljon azonban a dolog, a vecsernye, veternye hangalakja mind a gör-kel., mind pedig a róm. kath. szláv terminológiából megmagyarázható; liturgikus szempontból azonban a gör. kel. utrhnica nem egy a róm. kath. jutertijaval. S ezért is szerintem róm. kath. kaj-horvát (szlovén) eredetű a két kifejezés nyelvünkben. velőm (Birk-k.;

M. könyvszemle XIV. 15.); — lat. velum. A velom-nak másik neve vijel (apáczafátyol, Besztercz. szój. 626. és TAGÁNYI, Századok, XXVII. 322.); ennek a szónak az eredetére v. ö. ó-cseh veji > kfn. wijel, úfn. weihel, bajor-osztr. weil, weichel (nonnenschleier, BRANDT, Gloss., SCHMELLER).