Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Tanulmányok - Erdélyi Lajos: Időalakjaink és módjaink a háromszéki nyelvjárásban 332

IDŐALAKJAINK ÉS MÓDJAINK A HÁROMSZÉK! NYELVJÁRÁSBAN. 351 birót egy nagy tökkel, hogy megliót (KRIZA, Vadr.), Kimének én az utczára, arr a szerencsétlen sánczra, hol két zsandár megtaláld. (AR.-GYUL. Népk. Gy.) | Most négy esztendeje elménénk a vásárba ugy éjimkor ne ! s hát annyian vadnak, hogy ! Az apja s az annya elpusztula egy perezre. (Elbeszélésből 18—20 évvel azelőtti időre.) Mos' húsz esztendeje elménénk éjenkor ne Csikba s vettünk két lovat. (Tehát régibb múltra is használják — mint a régibb irodalomban — de úgy ritkábban.) b) Nyilatkozatokban, megjegyzésben, kérdésben stb. a befejezett cselekvés (perf. v. perfectum logicum) jelölésére is, még pedig szintén inkább csak kevéssel ezelőtt történt v. éppen most végzett cselekvés jelölésére ; inkább mint beálló cselekvésit alakot, de úgy is mint tartóst. Pl. Addig $ addig, még és csak méglén (megleve) a lakadalom. Noj igazi üdő támada. Ez és tám oda rekede. Hallá-é kend ? (Az asszony a férjéhez) Kapád-é meg? (A férj a nejéhez) 0, ó kerektó, belehala nagyapó. Ádám, Eva, Ábrahám, ezt a falást békapám (rigmusok). Csak most harangozáuak. Angyikáméknitt (ángyoméknál) jár ék. Tám hárman és fogók (a disznót, öléskor.) Mondáj-é a léjánka ? Öt forintig meghuzánal* (megbüntettek). Méghala stb. Jegyzet. Az ira alaknak a székely nyelvben ilyen értékben való használatát már BUDENZ észrevette és hangsúlyozta. IMRE SÁNDOR ugyanis ezen időalaknak a népnyelvben való előfordultáról és használatáról szólva (MNy. 4: 340) azt tapasztalta, hogy ott az éppen most múlt cselekvés kifejezésére, valamely cselekvés múlttá lettének kiemelésére való, s BUDENZ ezzel a székely nyelv használatát összhangzásban levőnek találta (id. h. 356—357.). Később STEUER JÁNOS is erre a tapasztalatra jött, két helyt is érintvén e használatot (Nyr. 18 : 80. és 20 : 331.) s bár nem igen világítá meg új oldalról, mint hitte, hiszen íme más is észrevette már előtte, helyesen határozta meg ez időalak használatát, hogy «az éppen most befejezett, az imént vagy közelebb történt cselekvést jelöli» s helyesen jegyezte meg, hogy többnyire a megfelelő határozószóval kapcsolatban fordul elő, pl. Éppen most jőve haza. Éppen most méné ki. Az imént vagy az előbb látám. Érdekes külömben, hogy már egy századdal ezelőtt GÁTI ISTVÁN észrevette ezeket, mondván, hogy a székelyek eaz egészen elmúlt idő (irt) helyett az aligmulttal élnek, minémüvel fordította KÁROLYI GÁSPÁR a' Bibliát, p. o. teremte isten az embert e helyett: teremtette ; megölém, mondám neki: mikor ré-