Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Tanulmányok - Erdélyi Lajos: Időalakjaink és módjaink a háromszéki nyelvjárásban 332

IDŐALAKJAINK ÉS MÓDJAINK A HÁROMSZÉKI NYELVJÁRÁSBAN. 333 e kérdést. (A m. nyelv 1

I. 54,

3

34).

MELICH JÁNOS pedig a magyar nyelvtudomány azon vajúdó kérdésének mondta, mely még megoldásra, megfejtésre vár s csak látszólag tisztázott (Erdélyi Múzeum, 1894. 180.). S ez a helyzet voltaképen ma sem változott; pedig azóta is sokat írtak e kérdésről.*) Igeidőink kérdésének tisztázatlanságát azonban csak részben tulajdoníthatjuk a nehézségnek. A főokot egyébben kell keresnünk : abban az alap ban, a melyre állva törekedtek ama régibb nyelvészeink a kérdést megfejteni. Ugyanis, hogy csak a legkiválóbbakat említsük, FOGARASI, bár az akkor még divatos BECKER-féle nyelvbölcseletnek a híve s az elmélet és a tekintélyek embere, hangoztatott helyes elveket is; a mennyiben nemcsak a régi nyelvre, hanem az általános, tehát a mai nyelvszokásra is alapított s a népi még pedig a régi népies iratok alapján is állt, azokat is tekintette. Azonban, mint ellenfeleinek, HuNFALvrnak és SzARVAsnak megadhatjuk, e kérdésben is főként a «grammaire raisonnée», az okoskodó nyelvészet után indult s legtöbbet az észre és előleges elméletekre alapított. HUNFALVY és SZARVAS pedig általában csak a múlt, a történeti nyelv alapján állottak, — bizonyára mert akkor *) Mint tudjuk, igeidőink és módjaink kérdését HALDER KONRÁD (és nem JÁNOS, mint SZARVAS G. mondja A m. igeidők 20. 1.) alkotta meg (MNy. I. 1856.), mire HUNFALVY P. azonnal hozzáfogott, hogy meghatározza a magyar ige idő- ós módidomainak fogalmait (u. o. I., II.). Eredményeit elfogadja IMRE SÁNDOR is (MNy. III.); ellenben nem értvén velük egyet FOGARASI, 1858-ban szintén fellép (Akad. Értesítő, 1858.). Mire HUNFALVY két ízben tárgyalja újból a kórdóst, előbb 1858-ban (MNy. III.) mintegy előzetesen, mikor FOGARASI értekezését még csak hallotta, utóbb 1860-ban, valóságos Apológiát írva saját elmélete mellett (MNy. V.). Közben IMRE SÁNDOR is hozzá szólott ismét a kérdéshez (MNy. IV.), FOGARASI pedig 1862-ben a NyK.-be is beviszi (I. k.). Majd fellép FINÁLY H. is akad. szókfoglalójában, BRASSAI A magyar mondatról szóló akad. értekezésében (Akad. Értés. 1860—63.). Beleszól a vitába, mely stilisztikai térre, az idők használatának terére is átment, ARANY J. is a Szépirodalmi Figyelőben. A kérdés a hosszú harcz után sem dőlvén el, az Akadémia 1868-ban pályakérdésül ezt tűzi ki. Erre készül SZARVAS G. műve s jelenik meg 1872-ben. Ez után is nagy viták voltak még a Nyelvőrben (KOVÁCS MENYHÉRT ezikkei, 1881—82.), Phil. Közl.-ben (VERESS IGNÁCZ czikkei) s utóbb — mint tudjuk — BÓDISS JuszTiNnak a temesvári orsz. tanárgyűlésen (1900.) tartott felolvasása következtében, a mikről majd más alkalommal részletesebben szólunk a magyar igeidők kérdése szempontjából.