Nyelvtudományi Közlemények 35. kötet (1905)

Tanulmányok - Melich János: Szláv jövevényszavaink - XI. 1

36 MEL1CH JÁNOS. a horv. remeta-t, m. remeté-i összehasonlítjuk a lat. erémita szóval,, azt látjuk, hogy a m. horv. szóban az e szókezdet hiányzik. Mivel a szókezdő lat. e főleg olasz szavakban esik el (v. ö. ol. vescovo, chiesa, limosina, vei. ol. leriquia, vei. és észak-ol. vangeli, vangelo stb.), a horvát és a m. szó olasz eredetű [a horvát olasz-lat. átvételek közt sok példa van a szókezdő e kiesésére, v. ö. horv. recli {eredi helyett, ol. eredé, vei. ol. rede, Mon. jur. IV. Í3.), ébner (NEM. I. 391. < ol. esonero), pistula (< lat. epistola stb., lásd még JIR. Die Eom. I. 86.)]. Az a kérdés azonban, vájjon a m. remeteközvetlen, vagy pedig kaj-ca-horvát közvetítéssel került olasz eredetű kifejezés. Ennek a kérdésnek az eldöntésénél a következőket kell figyelembe vennünk: A m. remete, melynek magyar egyértékese ((kietlenben lakozó)) volt (v. ö. MURMELIUS), már a XIII. században előkerül, s írott alakjai remethe, remete (v. ö. Oki. szót., CSÁNKI II. 106, 252, 346.), remöthe (NySz.: a Batth.-misekönyv naptárakban levő heremthe heremethe helyett való tollhibás alak lesz, M. Könyvszemle III. 108.). De ezen alakok egyike sem mutatja azt a formát, a melyben a szó a magyar nyelvbe átkerült. A m. remeté-% ugyanis SZARVAS G. az ol. remito (v. ö. Nyr. VI. 98, majd KÖRÖSI, Nyr. XIV. 67.) másának tartotta. Ez ol. remito (v. ö. hogy már a XIV—XV. században ó-éjszakol. emlékekben remito a szó, Denkschr. XXII. 115.) alak mellett azonban előfordulnak még a következő alakváltozatok : romita (MEYER-LÜBKE : BERTOLI, Gram. ital. 63, GRÖBER, Grundr. I. 528.), régi vei. ol. rimita (egy 1314. oklevélben, BERTANZA e LAZZARINI, II diai. ven. 53. 1.), mai vei. ol. romito (BOERIO), milanói ol. remitta (BANFI, Vocab.), calabriai rimitta (WEIGAND, Jahresber. X. 129.); talán ide való, tehát olasz kölcsönzés a régi dalm. lat. remita (v. ö. JIREC. Die Eom. I. 86.) és friauli ladin remit alak is. — A m. remete nézetem szerint az ol. remita szó átvevése, s nyelvünkben a szó legrégebben ^remita-nnk hangzott. A magyar nyelvbe átkerült vegyeshangú két- és háromtagú szavak először változatlanul megmaradtak, s csak később történt meg bennük a magánhangzóilleszkedés. A magyarban legelőször megy a (mega), dinnya (dinna), Vénnya (Ueihna), Kinessa, Leventa, VerScza (Vereucea), szerencsa, Attila stb. volt, s ebből csak később lett megye, dinnye, Vinnye, Kenesse, Levente, Verőcze, szerencse, Etele stb. (v. ő. Nyr. XXXIII. 316. és a mise szónál). E hangtani