Nyelvtudományi Közlemények 34. kötet (1904)

Tanulmányok - Thúry József: A XIV. századbeli oszmán-török nyelv - 148

A XIV. SZÁZADBELI OSZMÁN-TÖBŐK NYELV. 151 nyelvészeti szempontból is tárgyaljam, illetőleg ennek alapján megismertessem a XIV. századbeli oszmán-török nyelvet. Ismertetésem alapjául a saját birtokomban levő kézirati példányt veszem; mert az általam ismert példányok között, több oknál fogva, minden tekintetben ennek kell adnom az elsőséget. Ez a kézirat, mely egy egykorú példány másolatának látszik, nyolczadrét alakban 382 lapot tartalmaz 28—30 sorral egyegy lapon, úgyhogy az egész eposz — mely 11-szótagos, párosan rímelő sorokban van írva, s egy-egy sor 4—4—3 tagú, három ütemet foglal magában — körülbelül 11,400 sorból áll és így már terjedelménél fogva is bőséges anyagot szolgáltat az oszmán-török nyelv legrégibb állapotának megismeréséhez. AJ Hang-tani sajátságok. Az arab írású török szövegek olvasását, illetőleg a szóknak miként hangoztatását tudvalevőleg két körülmény nehezíti meg, ú. m.: 1. az arab írásnak alkalmatlan volta a török nyelv hangrendszerére, vagyis magának az írásnak tökéletlen volta; 2. az írásnak történelmi volta, a mely ma már sokban nem fonetikus. Ezzel a második nehézséggel az olyan régi nyelvemlékekben, milyen az Iszkendernáme is, még nem találkozunk; mert ezeknek a szövegeknek keletkezése még közel esik az arab írásnak a török nyelvre alkalmaztatása korához, vagyis ahhoz az időhöz, mikor az írás még egészen fonetikus volt. Mert hiszen jól tudjuk, s különben is magától érthető, hogy mindenféle írásrendszer eredetileg tökéletesen fonetikus akar és tartozik lenni s csak lassanként, idő folytán lesz történelmivé egyben és másban. Ennélfogva a XIV. századból fenmaradt török szövegekben minden betűt még eredeti értéke szerint kell olvasnunk, annál inkább, mert hiszen a kiejtés még jóval később, a XV—XVI. századokban sem tért el az írástól, úgyhogy az írás még akkor is egészen fonetikus volt. Annál bátrabban olvashatjuk tehát a XIV. századbeli szövegekben pl. a (^ je betűt mindig i, i-nek, a . vav betűt pedig o, ö, vagy u, ü-nek és sohasem č-nek, illetőleg i, vagy i-nek, a mint ma már sokszor így kell hangoztatnunk. Úgyhogy ha az Iszkender-