Nyelvtudományi Közlemények 34. kötet (1904)

Tanulmányok - Melich János: Adatok a magyar nyelv és helyesírás történetéhez 132

144 MELICH JÁNOS. gyenach-nak, SZABÓ K, Kisebb tört. munkái I. 166. 1.). A szó eredetét nem tudom, de tény, hogy a mai -ó'-nek a szó görög átírásában -<x)( a megfelelője. Az eddigi fejtegetések alapján nagyon valószínűnek tartom, hogy ide való a következő példa is : f) Szent László 3. törvénykönyvében ezt olvassuk: «Kerum fugitivarum (a másik kéziratban : furtivarum) colleetor, quem vulgariter joccedeth (más kéziratban: jocterdeh) dicunt, quitquid colligit, ad civitatem eiusdem provincie congreget . . . dua partes fugitivorum hominum, ioch (a másik kéziratban is ioch) scilicet donentur regis pristaldo» (v. ö. ZÁVODSZKY, A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények, 177. 1.). Mi lehet ez a joccedet, jocterdeh ? A szó magyarázatával többen foglalkoztak (legutoljára HUNFALVY, NyK. V. 275. s köv. 1., itt közölve van, hogy a két kézirat e szavát ki mikép közölte a törvények kiadásában), de sikertelenül. Nézetem szerint a szó helyes megfejtéséhez a következőket kell figyelembe venni: A «rerum fugitivarum colleetor» == joccedeth, jocterdeh összetett szó; az összetétel előtagja a ioch szóban keresendő, a mely nem lehet más, mintjo (bonum, das gut), melynek régi írása jou (jov), a XI. századi jelölése pedig vagy jau (jav ,• ez a jelölés a valószínű a szó eredete miatt), vagy jach (jah). Az összetétel utótagjára helyes alaknak a XV. századi, tehát legrégebbi joccedeth tekintendő. Ez utótag helyes olvasásához a következőket kell megjegyezni: a) A jocterdeh alak A-ja valószínűvé teszi, hogy a joccedeth-beli th tollhiba eh helyett (v. ö. ünő-né\). A kéziratokban c-nek í-vel, s í-nek c-vel való felcserélése másolás alkalmával közönséges dolog. Ennélfogva a joccedeth helyesebben \joccedech (a h régebbi jelzése eh, v. ö. a hosszú -á-, -é- tárgyalásánál), míg a jocterdeh helyesebben joccerdeh. (3) A régibb alak, mint említettem, joccedeth, illetve helyesebben *joccedech. Azonban így is hibás az alak; de tudva azt, hogy a XI. század végén és a XII., XIII. században e és i előtti mai magyar sz hangot /c-nek írták (még régebbi jelzés : z, v. ö. 1055 : zenaia, ziget, zilu), a mely j'c nagy ritkán egyszerű c-vel is váltakozott (v. ö. 1109. OL.: fcigetfev, 1198: cum uxore sua fceretev stb.; 1193: ad ccnholm, v. ö. SZÁM. ZOLN. Oki. szót. halomnál; 1113: Celsan, ma falu Szolcsánka, lásd FEJÉRPATAKY, Kálmán kir. oki. 55—62. 1.; ANON. 45, 57: