Nyelvtudományi Közlemények 34. kötet (1904)

Tanulmányok - Melich János: Adatok a magyar nyelv és helyesírás történetéhez 132

ADATOK A MAGYAR NYELV ÉS HELYESÍRÁS TÖRTÉNETÉHEZ. 143 nek és Enee-nek van írva (v. ö. HFK. 478. 1. kétszer, 490. 1.). Az a nézetem, hogy az Eneth másolásbeli tollhiba *Enech helyett. Az, hogy a -eh- jegyet másoláskor -th-nak írták, nem példátlan eset (v. ö. pl. 1265-ben Bohdath, helyesen Bohdac/i, ma Bodok, Századok XXXVIII. 241. 1.; Szent László 3. törvénykönyvében az egyik kéziratban uzbeth, a másikban wzbeg fordul elő; az uzbeth másolási hiba uzbech helyett, v. ö. ZÁVODSZKY, A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények 174. 1.); a későbbi Enee alak is az Enech mellett tesz tanúságot. Hogy ez az *Enech, Enee alak mai nyelvünk ünő szavával azonos (v. ö. Beszt. szój.: yne: vacca, Schlágli szój.: ine: vaeca), azt a kutatók többször hangsúlyozták (v. ö. NAGY GÉZA czikkét a Pallas Lex.-ban). Ezen föltevés helyessége mellett analógiákúl felhozhatók a következő, ma állatot vagy állati működést jelölő régi magyar női nevek : 1. Emse : ANONYMUS 3. cap.: íiliam nomine emesu (v. ö. emse és eme: nőstény, koczadisznó, MTsz.). Ugyanide való szerintem a következő adat is : 1198 : cum una filia nomine emelev (ma a szó emlő: tkp. «szoptató» ; a szóbelseji nyílt szótagban álló hang kiesésére v. ö.: ANONYMüsnál: zecuseu = ma Szekcső, Turobag = ma Torbágy, umusouer == ma Omsó-ér volna, tucota — ma Takta stb.). 2. 1177 : Edlelmes coniunx. A Nyr. XXXII. 233. lapján adott magyarázat szerint az «elleni» ige származéka. A következő két analógia alapján : 1141—61 : puella sérelmes és 1198 : cum uxore sua sceretev, bátran állíthatjuk, hogy az Edlelmes mellett volt Edleu === ellő női név is. Az 1. és 2. alatt felhozott példákhoz szabályosan csatlakozik az Enech, Enee, yne, ine : ünő szó is. Az ünő török jövevényszó, s a csuvast kivéve (v. ö. csuv. ina, ene: tehén) a törökségben -k vagy -eh hangon végződik (v. ö. oszm. inek, alt. inek, kond. nek, jakut ina/). e) Jenő. Okleveleinkben többször előforduló helynév a Jenő (v. ö. CSÁNKI, III. 213. 1.). A legrégibb latinbetüs példát 1138-ból tudom idézni; ez oklevélben ez áll: «de uilla Jeneu», u. o.: tercia uilla ciuilium posoniensium que uocatur Jeneu (v. ö. Marg. Leg. 202 : «az tevby kevzevl ada az jeney reuet faluyaual»). A Jenő helynév eredete szerint egy a Constantinus Porph.-nál előforduló Féva/ személynévvel (v. ö. HFK. 125. 1., olvasd: jenach- vagy