Nyelvtudományi Közlemények 34. kötet (1904)

Ismertetések és bírálatok - Figyelő: Ballagi Aladár. Régi magyar nyelvünk és a Nyelvtörténeti Szótár. 122

ISMERTETÉSEK ÉS BÍRÁLATOK. 125 szemléleti tartalom jelenik meg főczél gyanánt, melyet természetesen nem korlátozhat az alárendelt eszköz. Teremtő erő hajtja maga alá a kifejezésmódot és beszédformát, s módosítja, gyúrja, finomítja a maga tartalmi czéljai szerint. A neologia korában az ember széles látkörű és nagyszabású, az erkölcsi világrend elvi berendezésű, a társadalom tagolt, s kellő distantia választja el az úrtól a parasztot. Ezzel kapcsolatban különválik az irodalmi nyelv és népnyelv: amaz művészet, mert maga az irodalom is az ; emez hétköznapi, mert a népnek az a feladata, hogy az legyen. Az orthologia (jelentése szerint helyes-beszédmód, azaz már meg-' levő, kész formák szerinti beszéd) magát a nyelvet, mint kifejezésformát tekinti fődolognak és elsőrendűnek a vele kifejezett tartalommal szemben. Benne tehát nem a tartalmi szemlélet, hanem a kifejezés-, béli forma a főczél. A nyelvbeli kész példák analógiája maga alá hajtja a szemléleti tartalmat s bilincsekbe veri ennek megnyilatkozását. Egész rendszere, minden szellemiség megkötöttségét eredményezi. Az orthologia korában az ember szűklátkörtí, pepecselő és kisszerű; a társadalom és az erkölcsi világrend nivellirozott, s tele van a világ paraszt úrral és úri paraszttal, a kik közt igazán semmi különbség nincsen. Ezzel kapcsolatos az irodalmi és a népnyelv közti különbség megszüntetése: az egyformásítás rendszerint mindkettőt egyaránt póriassá teszi, mert a többség szerint igazodik minden.» Ezek után a kódexektől GvADÁNYi-ig haladva kimutatja, hogy örökös mássálevés, formák elhalása és rijulása révén mindig volt, hogy tehát a nyelvújítás határait önkényesen megállapítani nem lehet; így aztán a szerkesztők egyoldalú orthologus czéljuknak megfelelőleg hol elhagytak, hol fölvettek egyes adatokat. Bizonyítékul idézi ADÁMI MiHÁLYt, sok új szó gyártóját, kinek szókészlete nagyjában SZENCZI MOLNÁR ALBERT 1708-iki kiadásából való, melynek nómet részét a magyarul nem tudó BEÉR KRISTÓF is szerkesztette. A szerkesztők ADÁMI egyik-másik adatát fölveszik, bár nyilvánvaló, hogy új szó, de fölveszik teljesen helytelen BEER-fóle német értelmezéseit is; másokat pedig mellőznek. A könyv negyedik része a források feldolgozásáról szól. Ebben a részben B. A. azt bizonyítja, hogy az állítólag feldolgozott forrásművek közül, a Halotti Beszédtől GvADÁN\'i-ig tulajdonképen egyetlen egy sincs, mely igazán föl volna dolgozva, s így a NySz. egyáltalán nem felel meg az Utasítások 2. pontjának, mely szerint a szók első előfordulásának biztos megállapítására kell törekednie. Ennek bizonyítására B. A. régi nyelvünk minden időszakából végig vizsgálja a legfontosabb és legjellemzőbb forrásokat: először a Halotti Beszédet, a régibb Königsbergi Töredéket, ANONYMUSÍ, KÉZAit, ia törvényeket, a Váradi Begestrumot; ezeknek a feldolgozása igen hiányos. Következnek a kódexek; itt is csupa félreértéssel, hibával, módosítással talál-