Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet (1903)

Tanulmányok - Melich János: Szláv jövevényszavaink - V. 45

SZLÁV JÖVEVÉNYSZAVAINK. 69 Az eddig tárgyalt szavakon azt akartam bizonyítani> hogy a magyar nyelv régi s közkeletű szláv eredetű jövevényszavai nem egy nyelvből valók, hanem a jövevényszók között átvételi rétegek vannak. A bizonyítás szógeografiai, nyelvtörténeti és jelentéstani alapon történt, kapcsolatban mindig az óbolgár nyelvemlékek szókincsével. Az egész eljárásnál az a gondolat vezet, hogy a szláv nyelvek közt a külömbségek megvoltak már a IX. században is (v. ö. JAGIC, a M. Honfogl. Kútfőiben 349. 1.). E nyelvek a hangtani részben pl. az ősszláv ti, di hangkapcsolat megfeleléseiben már a IX. században éppúgy külömböztek, mint ma; a hv, gv: é és i előtt csak az oroszban és a délszláv nyelvekben lett cv-, zv-vé (v. ö. ii.K'kT'h., cseh-t. kvét, 3iHi3A<* == cseh-t. livezda), ellenben a cseh-tót-lengyelben ma is az eredetibb fokot találjuk. Ellenben a lágyult cv, zv a legrégibb délszláv kéziratokban, az óbolgárokban már a IX. és X. században megvan, jeléül annak, hogy e tekintetben a mai külömbség már a IX., X. században is megvolt. A külömbségek azonban n e m pusztán hangtaniak, hanem jelentéstaniak, alaktaniak és szókészletbeliek is voltak. A szláv godina pl. az összes szláv nyelvekben megvan, csakhogy az egyik részben«óra», a másik részben «év» a jelentése, ugyanilyen szó a cdsi* is, a mely egyik részen «időt», a másikon «órát» jelent. S hány ilyen közszláv szó van, a melynek a szláv nyelvek egyik csoportjában ilyen, másik csoportjában meg amolyan a jelentése. Az igazi nagy külömbségeket azonban akkor látjuk, ha a fogalmat tekintjük, s kérdezzük, hogy ez vagy az a fogalom minő szóval fejeztetik ki az óbolg. nyelvemlékekben s milyennel a mai szláv nyelvekben. S ha e kérdésünkre a nyelvtörténeti vallomások alapján keressük a feleletet, újból odajutunk, hogy a jelentések alapján is a szláv nyelvek a IX., X. században úgy voltak eloszolva (a földrajzi helyzetre is áll e tétel), mint ma vannak. Az alaktan szempontjából is hasonló régi külömbségeket találunk. A kettős-szám a szláv nyelvek történeti korában nem mindenütt van meg, hanem úgy mint ma, csupán a szláv nyelvek egy bizonyos csoportjában; az első személyit névmás jaz (én) nem mindenütt van meg 2-vel, hanem egy bizonyos szláv nyelvi csoportban ja az alak. Ugyanez áll a vy-: ÍZT> igekötőkre is. Az a-tövű főnevek nem mindenütt kapnak -y-t az egy. számi genitivusban, •