Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet (1903)

Tanulmányok - Kicska Emil: Mondattani egyenletek 373

432 KICSKA EMIL. altagja a mellékmondat, azaz mint altag most is állítmányi mellékmondat. Az összetett mondat is, valamint az egyszerű, csak fölsőbb vagy alsóbbrendű alanyi és ál/ítmányi értelmű tagokból áll; az alanyi és állítmányi mellékmondat mellett nincs helye se «kiegészítő», se «tárgyú, se ^határozó mellékmondatnak». Ezt persze nehezen látja át, a ki így szokta tagolni a mondatot: Alany: a képviselő úr, állítmány: van, az alany jelzője : a ki derültséget keltett e hasonlattal, kiegészítő: barátom, a kiegészítő jelzője : jó. A ki így elemzi ezt a mondatot, annak sejtelme sem lehet annak szerkezetéről és keletkezéséről. Ez a mondat nem úgy keletkezett, hogy a beszélő kikereste elméje szótárából alanyul a képviselő urat, ehhez állítmányúl a van-t, azután bélésűi vagy sujtásúl az alanyhoz a jelzőt, az állítmányhoz a kiegészítőt. Ez a mondat úgy keletkezett, hogy előbb meglett ez a mondat: A képviselő úr derültséget keltett e hasonlattal, azután ez a mondat A képviselő úr jó barátom, e kettővel együtt ez: Az, a ki derültséget keltett e hasonlattal, jó barátom. Ebből a három mondatból, melyekben kétszer-kétszer fordul elő ugyanazon tag, az ismétlések mellőzésével s a három tagnak egymásbafoglalásával lett az a mondat, a melyet valóban kinyilatkoztat a beszélő. Az egymásba foglalt három tag közül a mellékmondat ÍI középső tag (az I. alak szerint). Ez a mellékmondat tehát alany, azaz alanyi mellékmondat a belső (fölső) taghoz (a, jó barátom-hoz) képest s állítmány, azaz állítmányi mellékmondat a külső (alsó) taghoz (a képviselő úr-hoz) képest. Ebben a másfél mondatban: A képviselő úr (a ki derültséget keltett e hasonlattal) még jól látják a grammatikusok a két főtagot. De nem látják többé e két főtagot, mihelyt a kötő, illetőleg vonatkoztató szócska kiestével egyszerű mondat — A képviselő úr derültséget keltett e hasonlattal — vagy az igósített mutató szócska közbeszúrásával összetett mondat — A képviselő úr a& (van), a ki derültséget keltett e hasonlattal — lesz a másfél mondatból. Pedig látnivaló, hogy a kötő, illetőleg vonatkoztató, mutató és igésítő szócskák csak «Formivörter», nem «Stofwörter» ezekben a változatokban. Ez alakító vagy váltó szócskák nélkül nem volnának változatok. Ezek a váltó szócskák zavarják a grammatikusokat az állítmányi mellékmondat megismerésében. Szerintük az összetett mondatban már nem a képviselő úr és derültséget keltett e hasonlattal a két főtag, hanem a képviselő úr (mint alany) és van, legföljebb az van (mint állítmány). Hát én nem tagadom, hogy ez az az (van) nem állítmány, még azt sem, hogy nem a főmondat állítmánya; de épen az a baj, hogy a grammatikusok nem tesznek különbséget a, főmondat és az összetett mondat állítmánya közt. Ez nem mindegy. Mihelyt főmondatról van szó, akkor már nem az egy mondatot látjuk az