Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet (1903)

Tanulmányok - Halász Ignácz: A magyar szófejtés és történeti fejlődése - 1

42 HALÁSZ IGNÁCZ. lyekből hozzánk idegen elemek kerülhettek. Legelőször a nyelvünkbe került szláv elemek találtak hivatott kutatókra. Külföldi tudós adta meg e tekintetben a biztosabb irányt. 1867-ben jelent meg a bécsi Akadémia Denkschriften-jeinek XY. kötetében MÍKLOSICH FERENeznek «Die Fremdwörter in den slavischen Sprachenw ez. műve, melyben azokat a szókat állítja össze, melyek az egyes szláv nyelvekbe részint a németből, részint a latinból és románból, részint a görögből, részint a magyarból és törökből kerültek. Ezt a munkát, illetőleg e munkának magyar-szláv egyezéseit bírálja BUDENZ JÓZSEF a NyK. VI. kötetében, és ő az első, a ki kritikailag vizsgálja azokat az ismertető jeleket, melyeknek alapján megítélhetjük, mi tőlünk vette-e át az illető szláv nyelv az illető szót vagy mi valamelyik szláv vagy más nyelvből. 163 ilyen MiKLosiCHnál található szót taglal. Ugyancsak BUDENZ volt az, a ki már előbb a NyK. III. kötetében az újabb török elemeknek közvetítőjéül a déli szláv nyelveket, nevezetesen a szerbet jelöli meg; a csizmadia szót fejtegetve kimutatja, hogy ez a déli szlávság (a szerb) közvetítésével jutott hozzánk, a hová ismét a törökből (cizmegi) került. «Ugyanis a szerb nyelv, mely általában sokkal több szót kapott a töröktől, mint a magyar, ilyen ji-fóléket átvévén, hátul megtoldotta a-val (déia) nyilván csak őt [a szerbet] és nem a magyart illető hangtani okból: mert egyéb idegen i végű szót is megtold a-val, pl. a török jabanli-hól lesz jabanlia idegen, spahi-ből spaia ... a magyarból vett kocsi lesz kocia.)) Ilyenek még satdzia órás (t. saatji), pendZerdéia ablakos (t. pengeregi) stb. «Most tehát világos, hogy a magyar csizmazia csak a török cizmegi-nek szerb (déli szláv) közvetítéssel történt átvétele, s látjuk, honnét van a magyar szó végén az a.» Hasonló kritikai okok alapján magyarázza déli szláv eredetüeknek a mi haramia, delia v. dalia szavainkat is (t. harami, deli). MÍKLOSICH FERENCZ, a szláv nyelvészetnek e kitűnő művelője adta ki 1871-ben (Bécsben) «Die slavischen Elemente im Magyarischen» czímű művét, melyben megrostálva az előzőknek, nevezetesen Faustus Verantius, Debr. Gr., BEREGSZÁSZI, GYARMATHY, LESCHKA, DANKOVSZKY összeállításait és saját kutatása alapján ezeknek adatait újakkal szaporítva, olyan munkát adott, mely a magyar nyelvbe került szláv elemeknek fejtegetésénél ma is az egyedüli, nagyjában megbízható kútforrás. Összesen 956 szót vet