Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet (1903)

Tanulmányok - Kicska Emil: Mondattani egyenletek 373

424 KICSKA EMIL. ist es (Atyám \ az). Fremde sind es (Idegenek | ezek). Sein Garten ist dies (Az ő kertje \ ez). Diese Umstellung ist notwendig, wenn das Subjekt es, das Prádikat aber ein persönliches Pronomen ist; z. B. Ich bin es. Er ist es. Wir ivarén es; nicht es bin ich, es ist <?r.» (Deutsche Grammatik, 24. Aufl. 281.) A kétnevezős mondatok alanyának és állítmányának helyes fölismerésében nem ingatta meg HEYSEt ez a saját törvénye sem: «Das Verbum kongruiert mit seinem Subjekte in Person und in Numerus.» Mert ugyanaz a HEYSE mondja ezt is: «Wenn das Subjekt ein unbestimmtes Pronomen, d. h. es, das, dies, das Pradikatum aber ein Substantiv oder substantivisches Pronomen ist: so kongruiert das Verbum mit diesem und steht mitbin bei einem pl uráli schen Prádicativum im Plural; z. B. Es sind Fremde. Das ivarén meine Freunde. Das waren wir. Das sind seine Biwher.» (U. o. 357.) Látnivaló, hogy a kétnevezős mondatok nyelvtani alanyának és állítmányának megismerésében nem a személy fogalma s nem az ige convenientiája vezérli őt, hanem egészen más valami, a mi biztosabban ismerteti meg vele az alanyt és állítmányt. mint fönt idézett törvénye. Czáfolja tehát KALMÁR HEYSEt, ne engem, a kinek a magam szempontjából szerinte is igazam van. Még egy mesterfogása van KALMÁRnak arra nézve, hogy ket nevező közül azt tarthassa alanynak, a melyik neki tetszik. Azt mondja, hogy «a nyelvérzék csalódásba esik», midőn alanyt lát az efféle mondatban : E fehér ház volt a falu szélső háza. E csalódásból kisegítheti «a változtatás próbája)). Ebben a mondatban u. i. «az is szaporítja a nehézséget, hogy mind a két névszó, az alany és a kiegészítő, harmadik személy. Ha különböző személyűvé változtatjuk, az egyeztetés megmondja, hogy mit tart a nyelvérzék alanynak*). JEn voltam a falu szélső háza: «alany az én, mert ezzel egyezik az állítmány". É fehér ház voltam én: «alany az én, mert ezzel egyezik az állítmány)) (NyK. 32, 456—457.). Ebből csak az következik, hogy az én-t be lehet tenni az alany helyébe is, az állítmány helyébe is, de nem az, hogy mind a két esetben az az alany, a hová került az én. A száz koronát be lehet tenni a KALMÁR zsebébe is, az én zsebembe is, de nem mind a két esetben a KALMÁR zsebe az, a hová került a 100 korona. Ezzel az okoskodással nem döntötte meg KALMÁR azt a bizonyságomat, hogy abból, a mire nézve két dolog megegyezik (t. i. ha mind a két alany- vagy kiegészítőeset azonos személyű az igével), nem lehet őket megkülönböztetni. Nem hiszem, ha DELBRÜCK és WÜNDT vélik is, azt sem, hogy «ha a mondat részeit történeti fejlődményeknek tekintjük, akkor mondhatjuk, hogy az alany a cselekvő személy fogalmából keletkezett)) (NyK. 32, 457.): Nem hiszem, de nem czáfolom. Csak azt akarom megjegyezni, hogy az ilyen könnyen állítható, de nehezen