Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet (1903)

Tanulmányok - Kicska Emil: Mondattani egyenletek 373

412 KICSKA EMIL. =e un pauvre enfant. Annak ez az ítélet felel meg: Cet enfant I est pauvre, ennek ez: Ce pauvre | est un enfant. A mi nyelvünkben csak a különböző hangsúlyozás jelenti az efféle szólások functiócseréjét. Azért olvasás közben könnyen megesik rajtunk, hogy helytelenül foglaljuk egymásba a szólás két tagját. Pl. én egyszer ezen a helyén kezdtem olvasni az Erdy-codexet: d.Doctorocnak azerth Belez mondasok zerent haroin yeles tanwsagwnk lezen ez may zent ewangeliombol my ydwesseeghwnkre. Elssew az tvztasagnak meltossagarol. Másod az bolond zyzesseghnek vezedelmes voltáról. Harmad zent Borbála azzonnak eeleteeről» (150.). Ezt a két tagot: bolond szüzességnek olvasás közben így foglaltam egymásba : bolond szüzességnek. De csakhamar észrevettem, hogy ilyesmit egy jámbor barát gondolhatott ugyan, de nem prédikálhatott. Elülröl kezdtem tehát olvasni a prédikácziót s meggyőződtem, hogy a barát bolond szüzességet akart mondani. Tudtam én azt BEHAGHEL könyvének olvasása nélkül is, a mire PETZ GEDEON figyelmeztet (Egyet. Philolog. Közi. 24 : 141.), hogy «a melléknév gyöngébb hangsúlyú is lehet, mint a főnév». Nem magam keveredtem én, PETZ kever abba az ellenmondásba, hogy egyfelől azt állítom, hogy «a pra?dicativ, a határozó értelmű tag erősebb hangsúlyú, mint a határozandó"), másfelől azt, hogy «a melléknévi jelző (KICSKA azt mondaná: határozó) praedicativ értelmű». Ezt a másfelől-t én sohasem állítottam. Én csak azt állítottam s most is állítom, hogy akár így hangzik a szólás: bolond szüzesség, akár így: bolond szüzesség, mind a két esetben az erősebben hangoztatott tag a határozó, a prsedicatív értelmű benne. Azt megengedem, hogy a főnév és a melléknév hangsúlya közt élőbeszédben is oly csekély a különbség (sokszor nincs is különbség), hogy nem tudhatjuk, melyik a határozó s melyik a határozandó tag közülök. De ebből nem az következik, hogy a hangsúly nem ismertető jele a határozó tagnak, hanem csak az. hogy ilyenkor az egyik tag függvénye a másiknak, azaz ha határozónak veszem az egyiket, akkor a másikat határozandónak kell vennem és megfordítva. PETznek kikerülte figyelmét értekezésemnek az a része (NyK. 29 : 178—179.), melyben erről bővebben volt szó. Ellenben az efféle igei kapcsolatok: derültséget keltett, a magyarban is helyet cserélhetnek s helyet is kell cserélniök, valahányszor tagjaik, két szólásra bomlás nélkül, fnnetiót cserélnek, így: keltett derültséget. Efféle functiócserével pl. a D schema szerint a következő mondatokat kapjuk: D 1. A képviselő úr | keltett derültséget | e hasonlattal 2. A képviselő úr | keltett e hasonlattal J derültséget 3. E hasonlattal j keltett derültséget ] a képviselő úr