Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet (1903)

Tanulmányok - Kicska Emil: Mondattani egyenletek 373

382 KICSKA EMIL, adatának, ha kimutatta, hogy a testek vagy vonják, vagy taszítják egymást, nem pedig, mint eddig hirdették felőlük, hogy vagy vonják, vagy taszítják, vagy lökik, vagy rúgják egymást, vagy gömbölyűek, vagy hígak. Alany, állítmány, tulajdonítmány {jelző), határozó, kiegészítő, tárgy körülbelül úgy férnek meg egymás mellett a mondat részeinek magyarázatában, mint vonás, taszítás, lökés, rúgás, gömbölyűség, hígság a test részeinek magyarázatában. Functiók és formák összezavarása s ugyanazon functiónak vagy formának csupán különböző elnevezése az egész. Avagy én nem szedem szét a mondatot az utolsó ízig, mikor azt mondom, hogy ebben: A kutya | őrzi a házat még a háza és t tagok is határozóul és határozandóúl vonatkoznak egymásra ? Nem az a különbség köztem s a többi grammatikus közt, hogy ők az apró részeket is látják, én nem; hanem az, hogy én a nagy részeket is látom, ők nem. Én ebben a mondatban: A kutya I őrzi a házat, látom ezt az egy részt is: őrzi a házat, nemcsak ezt a két részt: őrzi \ a házat. A grammatikusok nem is akarják a nagyobb részeket látni, hisz szerintük az «egyes szók» a mondatrészek, s ha akarnák is néha, annyira elfogultak, hogy mégsem láthatják őket. A ki így kezdi tagolni a mondatot: Szemérmes koldusnak üres j a tarisznyája (MAKLÁRY PAP MIKLÓS i. h.), vagy így: A fekete királynak egyetlenegy fia \ vala (KALMÁR ELEK, Isk. m. nyelvt. 4.), az nem látja a nagy részeket s hasonló ahhoz, a ki térd fölött, vagy térd alatt való vágással akarja elválasztani a czombot a lábszártól. Az ilyen grammatikussal szemben igaza van KARDOS ALBERT-nek, midőn BALASSA JÓZSEF Kis magyar nyelvtanát bírálva ezt mondja: «Vannak neki gyöngéi is. Ilyen elsó' sorban, hogy a mondatelemzést a két főrész, az állítmányi és alanyi rész különválasztására fekteti. Szerintem ez csak megnehezíti az elemzést, mert kettős munkára kényszeríti a tanulót, midőn először össze kell szednie a mondatból mindent, a mi csak az állítmányhoz, vagy az alanyhoz tartozik, azután ismét külön is meg kell határoznia az állítmányhoz, vagy alanyhoz tartozó egyes mondatrészeket (tárgy, határozó, jelző).* (Philolog. Közi. 24 : 508.) A ki csak az «egyes szókat*, tehát már az elemeket (vagy nagyobbára már az elemeket) látja a mondatban, annak csakugyan semmi szüksége arra, hogy «a két főrész különválasztására fektesse a mondatelemzést». Mit akar az még elemezni, a ki már az elemekig jutott? De elemezni mégsem lehet máskép, hanem csak úgy, hogy előbb két főrészre, két főtényezőre bontjuk az egészet, a két főrészt ismét két-két részre és így tovább. Azt az eljárást, midőn előbb összeszedünk mindent, a mi valamely fő-