Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet (1903)

Tanulmányok - Kicska Emil: Mondattani egyenletek 373

MONDATTANI EGYENLETEK. 381 i illativus stb., hogy ne kapjanak új-új nevet, mint a nominativus és az accusativus? \ Az én határozóm nem a BRASSAI hat,ározója. Én az efféle változatokból: A kutya | őrzi a házat. A kutya | a házat őrzi. A házat j őrzi a kutya. A házat | a kutya őrzi; azt a tanulságot merítettem, hogy a mondatnak bármely tagja (az ige is) határozó is lehet, határozandó is. Én nem igét és határozókat, hanem általánosabban határozó és határozandó mondattagokat különböztettem meg. Csakhamar észrevettem, hogy a mondat mind alsóbb meg alsóbb rendű határozandó és határozó két-két tagra oszlik (már t. i. a mennyiben tagjai nem tisztán egymás mellé rendelvék) s a határozandó tag mindig alanyi, a határozó tag mindig állítmányi értelmű. Határozón és határozandón tehát nem formákat, hanem functiókat értettem, holott még BRASSAT is csak formákat értett a határozókon, midőn úgy határozta meg a mondatot, hogy «igéből és hozzája tartozó határozókból áll». Vizsgálódásomnak az lett az eredménye, hogy világos lett előttem nemcsak a mondat szerkezete, hanem alanya és állítmánya is. Mert mi a mondat alanya és állítmánya? Az a határozandó és határozó két tag. melyekre, helyesen elemezve, legelsőbb oszlik a mondat. Ez az alany mindig (mondattani) névszó, ez az állítmány mindig (mondattani) ige. Ezek a mondat főtagjai. Főtagjai azért, mert határozandó (alanyi) és határozó (állítmány^ altagokat foglalnak vagy foglalhatnak magukban. Erre azt mondja SIMONYI és KALMÁR, hogy megmaradt az alany és az állítmány, de a többi mondatrész eloszlott, mint a buborék. Sőt még ALBERT is így panaszkodik: «Minthogy azonban nekünk a mondatot szét kell szednünk az utolsó ízig, e törvény figyelembevételével még úgy se tudjuk megmagyarázni a mondat részeit, mint eddig.» (Nyr. 30 : 220.) SiMONYi-nak és KALMÁR-nak azt felelem, hogy megmaradt a functió s a forma is jóllakott. Az én theoriám mellett nem hat, hanem hatszázféle része is lehet a mondatnak a formára nézve. De e formák elnevezése nem az én dolgom. Én elfogadom, még ha rossznak tartom is, mindegyiknek azt a nevét, melyet a grammatikától kapott. A mi pedig a mondatrészek functióját illeti, fönt kimutattam, hogy inkább meggyőződésének, mintsem a hagyománynak hódolva, SIMONYI is megelégedett volna az alanynyal, .állítmánynyal és határozóval. ALBERT-nek siralmára egy hasonlattal felelek. Valamely fizikus kimutatja, hogy bármely testnek két része vsgy vonja, vagy taszítja egymást (mert tertium non datur). Erre azzal áll elő valaki, hogy e törvény figyelembevételével még úgy se tudjuk megmagyarázni a testek részeit, mint eddig tudtuk. Mit felelne a fizikus erre az ellenvetésre? Azt felelné, hogy eleget tett föl-