Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet (1903)

Értesítő - Irodalom - 273

SZLÁV JÖVEVÉNYSZAVAINK. 359 u:o. 332: Balasvi, XV. századi adatok); —lat. Blasius, ói.Biagio, vei. ol. Biasio, romagnai ol. Bies (Sitzungsber. LXVII. 653.), gen. ol. Biaxu (x = é). A régibb vei. olasz kéziratokban a lat. cl-, pl(v. ö. GRÖBEB, Grundriss I. 556.), bl- csoportban még megvan az l; egy 1309. évi vei. okiratban Biasio (v. ö. 1309 die V in maco. Cho mesario mio frar Biasio), egy másik vei. okiratban 1310-ből Biasio («Io Biasio», v. ö. BEBTANZA e LAZZARINI: II dialetto veneziano 27, 31. 1.) olvasható. A friauli nyelvben is 1413—1414-ben Blas a szó alakja (v. ö. Arch. f. slav. Phil. XIV. 234: misar di Blas, di Sent Blas). Azt lehetne már most gondolni, hogy a mi szavunk is ilyen régi vei. ol. hangtani állapotot őrzött meg. A közvetlen vei. ol. eredet ellen azonban az szól, hogy nálunk a név a XI., XII. századból ki nem mutatható ; a másik ok, a miért a szót nem tarthatjuk közvetlen észak-olasznak, illetve velenczeinek, az, hogy a körülöttünk fekvő szláv nyelvekben a szó régtől fogva a magyarhoz hasonló hangalakkal van meg; a szláv alakok ezek: lengy. Biaiej, cseh Blaéej (Blaz, EBBEN, Kegesta), szlov. BlaS, Blás, gen. Bláía (XV. száz. adat, Arch. f. sl. Phil. XIV. 234, STREKELJ, Beneski rokopis XVIII, XIX. 1., itt a szó nem olaszból, hanem a bajor Bldsi-, Blasl-boi van származtatva, görz. szlov. Blá% STEEKELJ,