Nyelvtudományi Közlemények 33. kötet (1903)

Tanulmányok - Halász Ignácz: A magyar szófejtés és történeti fejlődése - 1

II HALÁSZ IGNÁCZ. egyáltalán nem volt és nem is gondolható józan észszel rövidítés, rövidítés útján keletkezettnek magyarázza. Az alapos ered. talapos-ból. talpas-ból, az olló ered. torló, tarló-ból (mert tarolni való szerszám), az enyö, enyv kenő, kenyő-ből, eszköz kezközböl (az ember kézi szerszáma), a dikics czizmadiakés-ből, legény neveldókeny hímből, nő férjhez mercó'-ből, vő lányomat feleségül vevőből rövidült úgy, hogy elől maradt el egy-egy hang v. szótag; — álom : álmadalom-ból, déllő déli legellő-ből; süllő hal sülni való hal-ból; tehén: tejeivény marhából stb. Ezekben a szó közepe rövidült. A szó végén talál rövidülést pl. ezekben : bojtár bajtársból, baka bakancsosból; disznó árja disznó oromja v. ormója-ból, tapló tűz íápláló-ból, tor = torkoskodás temetés napján stb. — A szók meghosszabbítása szintén háromféleképpen történik : 1. eletét; 2. közbetét; 3. hátratét által (per prosthesim, epenthesim et paragoge). Előtéttel keletkezett pl. bálvány állványból, bér (magas hangúra válva) az ár szóból; feslik, foszlik oszlik-ból, jegenyefa egyenes fából, ragad akadból, vigyáz ijász-ból (= ijjal őröz) stb.; közbetéttel keletkeztek : ébred ered-bői, gazda gaza szóból (dominus de gaza — casa), bálmos béles-bői, vérmes véresből, termik tenyészikböl stb. — Hátratéttel keletkezett ipa ip-ból, kígyó gyíkból, finom a német fein-ből, tetem : test-bői stb. — Igen nagy szerepe van az etymologiában a betüáttételnek. Ez is tetszés szerint történhetik, alma a latin mala; bátor ugyanaz mint Erdélyben borbát, érez és réz (cz-z változással), jámbor és bárgyú (ez bárjüból), czimpa és (bor-) porczika. — Szintígy jelentős tényezője a helyes etymologiának, hogy visszájáról is ugyanazok lehetnek, csak meg kell fordítani: búz és zub (buzog a vér, zubog a víz), hör és röh (hörög a melle, röhög a disznó) ; ékes és kies • tér és rét stb. — Legfontosabb azonban a betűcsere. A régi etymologus itt a legképtelenebb hangváltozásokat állapítja meg, hogy csak jelentésileg valamiképpen közeledő szókat összehozhasson. így aztán összekerülnek bozót ós gaz, böjt és a latin jejunium kezdő része, csibe és csikó, bunda és suba, oldal és oltalom (oltalma két felől az állat testének), ferde és görbe, fekszik és nyugszik, gonosz és rossz (gonoszból gonsz, innét gossz, ebből rossz), gyámol és támasz, korbács és varkocs, komor és szomorú stb. — A széphangzat már nem olyan lényeges tényező. Ez alatt a pont alatt tárgyalja, a mit ma mássalhangzó illeszkedésnek mondunk (kossó, bossó, ossó, tarró v. *