Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Kisebb közlések - Asbóth Oszkár: Zabola 361

KISEBB KÖZLÉSEK. 367 látszik visszamutatni! Kiírom először is az adatokat, a melyeket YÚK szótárában találunk: zuhati 1. (u Eisnu)kauen, manduco, 2. (u Slavoniji) eggen, oeco; zuhati se vide svadjati se. Van tehát egy a Bocche di Cattaro-ban fekvő Risano-beli zuhati ige, a mely azt jelenti, hogy «rágni», van egy Szlavóniában jártas zuhati «boronálni»ige és van egy zuhati se visszaható ige, a mely a svadjati se «veszekedni*) értelmében használatos. A két utolsó kétségkívül összefügg a zuh (= ób. zqbü) «fog» szóval, de minthogy egyetlenegy szláv nyelvben sem található másuk, azok később keletkezett helyi kifejezéseknek tekintendők, a melyek nem alkalmasak azt bizonyítani, hogy volt valamikor egy közös szláv *zqbati ige, a melyből egy *zqbaIo «zabola» elnevezés származhatott volna. Máskép áll a dolog a zúbati «kauen» igével, itt a jelentés ugyan pompásan illik, de annál több kétségünk támad az alak eredetisége iránt, annál inkább, mert a szerb mindenfelé ismer ugyan egy zohati «manduco (fruges)»-féle igét, de nem egy zuhati «manduco»-félét; ez mindössze egyetlenegy helyről ismeretes és kétségkívül semmi egyéb, mint amannak a zuh «fog» hatása alatt történt elferdítése. így azután szép analógia a hasonló elváltozásra, a melyet a bolgár és cseh-tót nyelvben a mai zebaleczubadlo «zabola» elnevezésben teszek föl. De visszatérek e kitérés után ahhoz a ponthoz, a hol abban állapodtam meg, hogy a zabola neve a régi szlávságban zohati igéből származott, eredetileg *zobalo-n&k hangzott és származásánál fogva olyan eszközt jelentett, a melyet a ló rág, mintegy «zabál». Olyan tagadhatatlanul merész föltevésnél, mint a milyen az enyém, nemcsak másoknak tetszhetik, hanem tényleg nekem is mindig tetszett, semmit sem szabad szemünk elől téveszteni, a mi a kérdésre világot vethet. Áttérek tehát annak feltüntetésére, hogy a szláv a zabolát tényleg olyan eszköznek tekinthette, a mely arra való, hogy a ló azt rágja. A lauziczi szerb nyelvben hríjzac azt jelenti, hogy «nagen, benagen», a belőle képezett hryzadlo pedig a zabola neve: «Gebiss für Pferde»; ennek hű mása a szlovén grizalo, a melyet JANEZIC úgy fordít, hogy «Beisswerkzeug», míg PLETERSNIK nagy szótára «Gebiss» (azaz zabola) szóval adja vissza. Itt tehát nemcsak az alapfölfogás, hanem a képzés módja is szakasztott olyan, mint a föltett zohati > *zoba(d)lo-ná\, míg a szerb zi-atati «kauen» és a csak többesben használt zvale «der Gebiss am Zaume, orea» szópárnál cs-ik az nyilvánvaló, hogy itt is ugyanaz az alap fölfogás vezetett a zabola nevéhez, de hogy a képzés eredetileg szakasztott ugyanaz volt-e, ki nem mutatható, ámbár elég valószínű. De ez a fölfogás korántsem volt csak szláv, hasonló fölfogáson alapul a zabola olasz (morso), franczia (mors), német (Gebiss), angol (hit) neve is és a mi ránk nézve még érdekesebb, a csikózabola régi magyar emlő elnevezése is,