Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Kalmár Elek: A határozókról - III. 343

350 KALMÁR ELEK. dicséri az urat, mondván: a mondás is csak kiséri a dicséretet, mert a dicséret benne volna már a gondolatban a mondás nélkül is. A folyamatos cselekvő értelmű határozó igenév akár -va, akár -vári a képzője, tisztán kisérő módhatározó.Ezek tulajdonkép másodlagos állitinányok, kisérő eseményei lettek egy másik eseménynek. A gondolati neveken és gerundiumokon kívül ismert, sőt ezeknél is ismertebb módhatározók amelléknévből képzett határozók, illetőleg határozószók: jól ír, szépen dolgozik, nagyon hanyatlik, bizonyára ismered, «szólott haraggal s vakmerőn ». Tulájdonkép ezekről kapta a módhatározó a nevét is és BECKEB ezeket tartja a módhatározók főalakjának (Grundform 381. 1.). így vélekedik még WUNDT is (II. 286. 1.) s a nyelvtanok többnyire ezeken magyarázzák meg a módhatározó jelentésót s bizonyára ezek miatt nem került össze eddig teljesen a módhatározó a társhatározóval. Én iskolai nyelvtanomban azzal törekedtem módszeres eszközt nyújtani a tanuló kezébe a módhatározók felismeréséhez, hogy a módhatározóból új alanyt lehet az igéhez képezni: a férfi nyugodt hangon monda: csak a ragot hagyjuk el s új alanyt nyerünk: a hang is monda, csakhogy gépiesebben, mint a férfi. Ennek alapján legjobban szerettem volna az ide tartozó határozókat alanyszertí határozóknak nevezni, és akkor a tulaj donsághatározót az állítmányi névszóról állítmányszerű határozónak neveztem volna, de éppen a melléknévi módhatározók nem illettek be az elméletbe, ezekből lehetetlen új alanyt képezni, csak új állítmányi névszóvá lehet őket átalakítni az igéből nyerhető «belső tárgy» hoz: f-zépen dolgozik: a dolgozata szép, nagyon hanyatlik: a hanyatlása nagy, bizonyára ismered: az ismerés bizonyos, stb. Ezek tehát az eredménytárgy tulajdonsághatározóinak, azaz állapothatározóknak látszanak, de az állapothatározók közé áttenni nem mertem őket, mert nem vonatkoznak az alanyra, mint amazok. Tehát régi helyükön hagytam s mivel ezek is csak az állítmányra vonatkoznak, mint a többi módhatározók, az «állítmányi határozók* nevét választottam összefoglaló névül. Nagyon zavart e határozók makacssága a rendszerrel szemben s ez volt a legutolsó kérdések egyike, melyek miatt teljes rendszeremet még nem bocsáthattam nyilvános megvitatás alá. Ezek a határozók más rendszerekben is nehézségeket okoztak, pl. BALOGH is kénytelen egy részüket, az erősítő szócskákat, mint: bizonyára, valószínűleg, stb. kirekeszteni a módhatározók közül (Nyr. 26: 356.), de hogy akkor mik, azt még SIMONYI egyenes kérdésére sem tudta megmondani. Engem végre BECKEB segített ki a nehézségből. 0 különösen hangsúlyozza, hogy ezek a módhatározók tulajdonképen a cselekvés jelzői: das Adverb der Weise von dem attributiven Adjektiv nur darin unterschieden ist, dass Ersteres ein Attribut des Verbs, und Letzteres ein Attribut des Substantivs ist (391. 1.). Mivel az Ő nézetei mindig igen egészségesek, erősen megragadtam ezt a gondolatot, melyet addig csak oly frázisnak találtam, mely elüti a kérdést a nélkül, hogy megfejtené. BECKER ugyan megzavarhatott volna azzal a hozzátoldásával, hogy a módhatározók főalakja a melléknévi adverbium, de erre most már nem tekintettem, csak azzal a kór-