Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IX. 1

A VOGUL NÉP ŐSI HITVILÁGA. 31 földről jönnek el csolnakon, vagy szánakon hívei szent helyére, hogy ott átnyújtsák neki fogadalmi ajándékaikat (GONDATTI 19. 1.). A fogadalmakra vonatkozólag érdekes utalást tartalmaz a Vagla-fői öreg medveéneke, melyben az van elmondva, hogy a mint a medve zsákmányul ejtett lovának a vékonyára néz «jeles állatbeli alakja Polém-tq/rém atyjának van oda jegyezve (P. t. áéémné tű yansimé), Vagla-fői öregnek van oda jegyezve» (III: 337.), mi azt teszi, hogy előjelét látja a ló vékonyán annak, hogy üldöző vadásza őt, illetve bőrét, ha leteríti, a pelimi istenségnek ajánlotta föl. A szent nyírfára fölakasztott állatbörökröl NOVITZKIJ tudósít részletesen (1. fentebb) ; az apró állatok (róka, nyuszt, hód, evet stb.) becses prémet magába a bálványházikóba kerültek s itt vagy a hajlék falára, vagy magára a bálványra lettek felaggatva, vagy a bálvány alá téve az ő anyusztbőr-fészke, hődbőr-fészken gazdagságának gyarapítására szolgáltak. Az áldozat bemutatása alkalmával mondották a pelimi istenség «idéző igéjét» (kastula, sátmila), melynek tipikus szövegét a Szoszvafő. vidékén sikerült följegyeznem (II : 402.), REGULY hagyatékában pedig egy lozvai változat kezdetét találtam (II : 412.). Az előbbi maga magát «könyörgésnek" (pojk) mondja, midőn kéri az istenséget, hogy «nyomorúságos lelkű, nyomorúságos botosú sok magzata eléje helyezett nyomorúságos könyörgésónek jó végét vajha meghallgatná*) (ti saivin lilip, saicip narap saw kojin pinné saicin pojk jqmés qul nan mönt ross %öláslén ! II : 407.) s midőn hivatkozva a nagyobb hatás czéljából vele együtt bemutatott prémadományokra szavait «ki nem fogyó nyusztbör-könyörgésnek, hódbőr-könyörgésnek» minősíti (yöltal ölné noys-pojkél, uj-pojkél, yqn, pojkilawén* II : 402, 410, 411.). E prémekkel, mint fentebb láttuk, az ájtatoskodók buzgósága az istenség láthatatlan lovát szeretné díszíteni. Más ajándéktárgy az áldozatoknál az ezüstpénz, melyet az idéző ige elmondása alkalmával kézben tartanak (süli qln métin kátéi ti pojkilawén «tiszta ezüst jutalmas kézzel könyörgünk hozzád)) II : 403; süli qln tinin pojkél ti pojkilawén «tiszta ezüsttel való drága könyörgéssel könyörgünk hozzád» II : 404.). Fontosabb ügyeknél szerepel a véráldozat, melyhez, úgy látszik, előszeretettel fehér rénszarvast alkalmaznak, mind az idéző ige mondja: «Tovább elő nyomorúságos szegényeid, hogyha szánalomba veszik őket: fehér hóhoz hasonlatos szarvas állatot állítanak majd, óh király, eléd vóráldozatúl» (voikén tüjt voipi ántiy uj jirél, yq,n, tay tus-