Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IX. 1

28 MUNKÁCSI BEKNÁT. teti föl. Náluk vallási érzés nem engedi, hogy a pelimi istenség a fehérhegyinek legyőzöttje legyen, de minthogy ennek általános tisztelete az egész vogul-osztják és szamojéd földön kétségbe nem vonható, kivonja a pelimi istenséget a küzdelemből, sőt jól érthető czélzatossággal a fehérhegyinek jóakarójává teszi, kinek támogatása nélkül amaz nem is juthatott volna méltóságának polczára. így lesz a fehérhegyi istenség diadala, egyszersmind a peliminek is győzelme, a legyőzött ellenfél pedig egy harmadik tarém-ü, a szoszvaközépi istenség, ki azonban látnivalóan csak a külömböző vidékek vallási eszméinek kiegyeztetése érdekében került itt a regébe; mert ahhoz, hogy ő tartsa magát illetékesnek a világ kormányzatára, se elsőszülöttségi, se hatalmi joga nincs. Nem befolyásolja ily tekintet a Pelim folyótól távolabb lakó szigvavidéki nép regéinek alakulatát, melynél a pelimi istenség határozottan kisebb tekintélyben állván a fehérhegyinél semmi ok nem forog fenn amannak különös védelmére, sőt a vallási felfogásnak az felel meg, hogy az utóbbinak győzelme mennél fényesebben kiemelkedjék. E végből nem átallja a felsőszigvai szent rege, hogy olyan mythikus babérokat, melyek eredetileg kétségkívül a pelimi istenséget illették, ettől elragadjon s a fehérhegyi «Világügyelő férfire» ruházzon. Ilyen az utóbbinak «ősfi» szerepe a világ teremtésében, melynek megfelelőleg róla is azt állítja a rege (I : 4.), hogy az ősvízbeli földhalom lakóinak háza mögött czirbolyafenyő alakjában termett (úgy mint Polém-tarém sárga virágú kóró alakjában I : 33.) s hogy neki köszönheti az emberiség a halászat és vadászat adományait. Az ősfiúság igen jól illik Polém tq,rém-hoz, kit a Szigvavidék is az Egatya legidősebb, tehát legelső fiának elismer; de nem illik az Egatya legifjabb fiához s nem ennek Ékica-yV pirié «Asszony-fi fiúcska» nevéhez, mely t. i. világosan mondja, hogy asszonytól született s nem földből termett élő növény alakjában. IV. A pelimi istenségről följegyzett vogul történeti ének (II : 242.) az Ő hősléséről s nőpárjáról szól. E szerint Polémtq,rém egyszer, a mint nyusztbőr-, hódbőr-fészkében fekszik, nem tud aludni. Hallgatózik, neszt hall. Kimegy háza mögé s a mint nézdegél, «Szárnyas-istenke öreget)) (Tauliy pupV ajka) pillantja meg a vörösfenyő tetején. Ez ily szavakat intéz hozzá: v-Polémtcfrém atyácskám, hallgass meg! Ezen szél járta, eső járta tó bal felén egy öreg asszony s öreg ember élnek; tűz-víz nélkül (=ven-