Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)
Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IX. 1
A VOGUL NÉP ŐSI HITVILÁGA. 47 földet; neve: Mir-susné yum (Világ-néző ember). Visszatérőben először Polém-tq,rom oika-t találta, majd Taut-Kotél oika-t s így tovább sorban a hét fiút. Ezután mind a földre mentek; itt Mirsusné yum és Polém-tq,rom oika kétszer összeveszett, mert az előbbi kapta a föld igazgatását. Mikor harmadszor összevesztek, a küzdelem idején Mir-susné %um atyjához imádkozott, ki az égből neki egy angyalt (wagen-toulin tg/rom) küldött: Ez őket hajuknál fogva összekötötte azzal a kikötéssel, hogy a melyikük kiált, az vesztes és a melyik tűr, az kapja az egész világot. Polém-tarom oika kiáltott s így a jog á másiké maradt». Ennek a regének, úgy látszik, történeti magva van. Benne ugyanis, mintha valamely küzdelemnek maradt volna fenn emléke, mely a pelimi és fehérhegyi bálványok között az elsőség és nagyobb tekintély kérdését az utóbbi javára döntötte el talán nem pusztán szelid vallási elmélkedések révén, hanem a hatalom nyomatékosabb eszközeivel. E szempontból igen figyelemre méltó a világügyelő tisztségért való versengésnek harmadik közlése, melyben a pelimi istenség — itt Tapél-qjka néven — nem mint ellenfele az «Asszony fiá»-nak vesz részt a küzdelemben, hanem mint ennek támogatója; az ellenfél pedig a Szoszvaközépi-öreg (Tait-kwotí qjká). íme a rege kivonata: «Numi-Tcirém atyánknak hét embere van, egyiküket világügyelő férfivá akarták tenni. ,Vájjon ki lesz közülünk világügyelő férfi' kérdik. A Szoszvaközépi-öreg szól: ,En leszek'. Az Asszony-fiának nevezett fiúcska bácsija (akitá) Tapél-öreg így szól az Asszony-fi fiúcskához : ,Fiúcska, közelemben légy!' Hét ló fut. Tapél-öreg szól: ,Ez a hét ló a melyik ember hívására a kezéhez ragad: az legyen világügyelő férfivá!' Csak az Asszony-fi fiúcska hívására jelennek meg a lovak. ,A világügyelő férfi ím ez, lássátok' mond Tapél-öreg. Újabb versenyt kívánnak: lovas ember lóval, rénes ember rénnel fut versenyt. Az Asszony-fi részére bácsija két vörös rénborjut szerel föl. Amannak nincs bizalma az állatokhoz, de Tapél-öreg unszolására elindul velük s elsőnek érkezik Tq/rém házának kapujához. Most mindnyájan kijelentik: ,A Világügyelő férfi te vagy' (II : 116—7.). Ez a közlés felsőszoszvai eredetű, mely vidék közel esvén a Pelim folyóhoz a pelimi istenséget különös tiszteletben tartja; igen természetes tehát részéről, hogy nem fogad el hitelesnek olyan hagyományt, mely istenének hatalmát és méltóságát egy másikénál alantabb állónak tün-