Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Kalmár Elek: A határozókról - II. 230

240 KALMÁR ELEK. De most már kénytelen vagyok ezen az elméleten változtatni s a gondolati neveket ott hagyni a helyhatározók közt, a hová az imént soroltam. Lesz módom az így megfogyatkozott tulajdonsághatározókat másfelöl annál jobban meggazdagítani újra. Most ahhoz tartom magamat, hogy a nyelvet úgy kell megmagyaráznunk, a hogy találjuk s nem tanácsos egy mondatrész elemzésében még a képzőt is lemetszeni, talán éppen elevenbe vágunk vele. Már pedig, ha a föntebbi példákban a képzőt meghagyjuk, nem nyerhetünk állítmányi névszókat: az úr nem inaskodás, Mátyás nem rabság és az emberek nem álmok, csak benne vannak abban a hely gyanánt felfogott dologban. Feltűnt nekem, hogy a múlt (előidejű) tulajdonságban (exessivus), bár ez a legszegényebb csoport, minden megszorítás nélkül állhat főnév vagy melléknév: vadon erdőkből szántóföldeket varázsoltak: a szántóföldek előbb állandóan erdők voltak; homokból nem fonsz ostort: az ostor előbb állandóan homok lett volna ; szegényből gazdag lett: előbb állandóan szegény volt; a leendő tulajdonságban (eredményhatározó, factivus) pedig némelyik az előbbiekhez hasonló (a hős szablyája a pánczélon darabokra törött: eltört és valóban több darab lett s állandóan az maradt; feleségül vette : ez felesége lett és az maradt; pirosra festette: az piros lett és maradt); más utóidejű tulajdonságok pedig csalókák, így a nevezőhatározók: Huszth várát erős fészeknek tárták : azt hitték, erős fészek, pedig talán nem volt az; tréfának vette a dolgot: pedig ez komoly volt; Péternek hívják: nem igazi tulajdonsága neki, nem jelent róla semmit az, hogy ő Péter. Ezeket a határozókat már BECKER r

kiemeli a factivusok közt (347. k. 1.), az ő nyomán BRASSAI is (Akad. Ért. 1864. 245. 1.) és minden külföldi nyelvtan odasorolja a nevezést és látszást jelentő igék bővítményeit, a hová a factivust: (creare, eligere) iudicare, nominare stb. Én ezeket külön szóval «nevező határozóknak* neveztem el s nálunk erre külön okot ad az igeképzés is, mert nekünk külön nevező igéink is vannak : gyengéliem: talán nem gyönge, de annak vélem, mondom, nevezem ; sokallom: soknak nevezem, mondom ; az író megvereti a törököt: azt mondja, hogy megverték, pedig Ő győzött stb. V. ö. GABELENTZ denominativ és factív kínai igéivel, 106. 1. A múlt és leendő tulajdonsággal ellentétben a folyamatos állapothatározóban csak múlékony, futólagos, vagy éppen látszólagos tulajdonságot fejezünk ki: az öröm is megfordult néha vendégkep e szűk lakásban : az öröm tulajdonkép nem vendég; száz forint jó pénzben : másféle pénz is lehetne; botját fegyver gyanánt használja : a bot éppen nem fegyver. Ezek tehát mind csak a nevező határozók párjai a folyamatos csoportban, az igazi leendő tulajdonságnak nincs itt megfelelő párja, mely meglevő igazi tulajdonságot fejezne ki.