Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Kalmár Elek: A határozókról - II. 230

238 KALMÁR ELEK. szólnak. A «képes» ós «állandó» határozókat pedig a hely- és idó'határoző" után külön határozó faj gyanánt «gondolati*), átvitt értelmű helyhatározóknak tanítottam. Ezt a kiválasztást HALÁSZ is követte (1897.), de nála,, mint az utóbbi időkben SiMONYinál, csak egy «mód- és állapothatározó» van, «melylyel kétfélét jelölhetünk meg: 1. hogy mi módon történik valami, pl. a ki könnyen igér, nehezen ad; 2. hogy ezen kívül a mondatnak alanya vagy tárgya milyen álla po t b a n van ; pl. vígan tért haza, a gyermeket sírva találta* (261. §.). Éppen így van az eredmény a czélhatározóba beiktatva (275.), az eredet pedig minden név, vagy párhuzamos felemlítés nélkül az okhatározóval összeolvasztva (271). De ezt a túlságos rövidítést bírálója, ZOLNAI GYULA sem helyeselte. A két utóbbi csoport ÜALÁsznál külön-külön határozó faj s nincs az állapothatározóhoz fűzve. Az így fönnmaradó mondatbó'vítéseket HALÁSZ is külön czím alatt adja a helyhatározók fejezetében, tehát sokkal jobb helyen, mint én, részben «átvitt értelmű helyhatározók» czímén, pl. nincs áldás a hamis kereseten, kibújik a dolog alól stb. (250.), részben «állandó határozók* néven, pl. bízik valakiben, s ezek közé sorolja a részes határozót. — BALOGH PÉTEE is eltávolít az. állapotbatározókból minden más elemet s csak a gondolati neveket hagyja ott az essivusok és factivus mellett: sárosan jött be, betegségben fekszik, szerencsétlenségbe esett, felépült betegségéből (Nyr. 26 : 354.). Ezt a módszert követi végre SZINNYEI is nyelvtana említett ötödik kiadásában (1807.), itt a «képes helyhatározót», mint kezdetben is, legjobb helyén, a helyhatározó után külön tárgyalja, de már az állandó határozóknak megfelelő bővítményeket most nem ezekkel együtt, hanem a határozófajok utolsó helyén «tárgyhatározókká* teszi s ezek közé sorolja a részes- és hasonlítási határozót is. így az állapothatározóban nála is csak a gondolati nevek maradnak meg az essivuson kívül. Külön sorolja ide SZINNYEI a társhatározót, majd az eredethatározót (exessivus és adverbiale «originis») meg az eredményhatározót (factivus). — GULYÁS-nál az alaktani rendszer következtében a negyedik alfajban «általában eredet-, illetőleg folyamat- és véghatározók» közt talál helyet az állapothatározó, az állandó és képes helyhatározókkal együtt, minden közelebbi megkülömböztetés vagy részletezés nélkül, a miért, mint említettem, KARDOS ugyancsak megrótta őt. Mint látjuk, ez a fejezet a határozók csatatere, de nemcsak az a kérdés, hogy mit hagyjunk ki belőle, hanem az is, hogy a kihagyottat hová tegyük s főkép, hogy a megtartott határozók milyenek és miben különböznek a módhatározóktól. Ez az utóbbi kettős kérdés különösen nehéz s megoldása végett az eddigi nézetekkel és saját eddigi felfogásommal szemben is teljes szabadságot fogok fentartani magamnak. Mindenek előtt a határozó nevével kell foglalkoznom. Felfogásomnak legjobban megfelel az állapothatározó, s ámbár annyira megszoktuk már az állapotot jelentő gondolati (abstr.) neveket főkép itt szerepeltetni: betegség, fogság, izzadás, fáradalom stb., hogy néha még egy-egy okhatározót is állapothatározónak elemeznek a nyelvtanírók: nem tudott hova lenni