Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Petz Gedeon: A nyelvbeli kiegészülésről 216

222 PETZ GEDEON. lekvó'nek, hanem szenvedőnek vagy valamely cselekvéstől illetettnek képzeljük. A nyelvet alkotó naiv ősember élénkebben érezte egy nekünk egységesnek látszó általános fogalomnak konkrét árnyéklatait s különkülön néven nevezte őket, feltéve, hogy a dolog kellő érdeklődés mellett elég mélyen hatott kedélyére is. Valami költői vonása van ennek az egyénítő felfogásmódnak s azért napjainkban is a költészet az, a mely ama kiegészülésre emlékeztető kifejezésbeli változatosságot kedvel és alkalmaz. OSTHOFF tanulmánya végén rámutat arra, hogy míg a prózai beszéd pl. a veszélyesnek külömböző fokait egyszerűen a gefáhrlich, gefáhrlicher, am gefahrlichsten alakokkal fejezi ki, Schiller Glocke-jében ez esetben a suppletivismus szellemében jár el: Gefáhrlich ist's, den Leüt zu wecken, Verderblich ist des Tigers Zahn ; Jedoch der schrecklichste der Schrecken, Das ist der Mensch in seinem Wakn. OSTHOFF tanulmányának főórdeme — a mint már említettem — hogy széleskörű nyelvi anyagot tett vizsgálata tárgyává, hogy abból lehetőleg egységes következtetéseket igyekezett vonni s hogy a lélektani magyarázatot mélyítette. A lényeges pontokban nem mondhatom egészen újnak ezt a magyarázatot: láttuk a kérdés történetének tárgyalásában, hogy már az előző kutatók, GRIMM, CURTIUS, TOBLER, DELBRÜCK kiemelték a jelenségnek régi, eredeti voltát, hogy rámutattak arra, hogy ép az emberre nézve különösen fontos, sűrűn előforduló fogalmakra vonatkozik, hogy a sokféleség megelőzi az egyféleséget s hogy a formák bőségét bizonyos sajátos jelentésárnyéklatok kifejezésére való törekvés idézte elő. De OSTHOFF mégis alaposabban s találóbban rajzolta meg a nyelvet alkotó embernek, hogy úgy mondjam, azt a lélektani helyzetét, a mely ama nyelvi jelenséget létrehozta: most jobban értjük, hogy pl. az embert kevésbbé érdeklő távolabbi rokonok nevei (mint éxupóg éxupá, socer socrus, neffe nichte stb.) azonos gyökerűek, míg a szívéhez közelebb állókéi (páter mater, fráter soror) egyóniebben vannak felfogva s külön szókúl képezve. Voltakép itt is a mai nyelv bizonyos jelenségeinek analógiájára próbáljuk megmagyarázni a nyelvalkotás szóban levő eseteit: a mint ma tapasztaljuk, hogy a bizonyos fogalomkör iránt való elevenebb érdeklődés vagy a szakismeret az illető körre vonatkozó szókészletnek gazdagabb kifejtését eredményezi, úgy lehetett az amaz őskorban is. Már régebben figyelmeztettek arra, hogy «a paraszt szájában a nemzésnek, a terhességnek, a szülésnek, halasnak, ölésnek majd minden egyes állatnál külön neve van, így a vadász is szeret külön nevet adni más-más állat járásának és teste részeinek» (MÜLLER MIKSA Felolvasásai I, 61), sot GELEJI