Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Petz Gedeon: A nyelvbeli kiegészülésről 216

A NYELVBELI KIEGÉSZÜLÉSRŐL. 221 •pl. a németben ochse v. stier és kuh, hengst — stute, bock — geiss v. ziege; a ivolf: wölfin stb. itt is újabb kifejezésmód. Eészletesen ismerteti OSTHOFF a melléknevek fokozásánál feltűnő kiegészülés eseteit. Itt is bizonyos általánosan használt fogalmak, jó és rossz, nagy és kicsiny, sok és kevés azok, a melyeknek kifejezései a külömböző fokokban külömböző gyökerekből valók. A számnevek körében az egy és kettőnek megfelelő sorszámnevek rendesen más gyökérből vannak képezve: unus •—primus, duo — secundus; ein—der •erste, zwei — der andere (még Luthernél; der zweite újabb eredetű); •one —first stb. A kiegészülésnek nagy szerepe van a névmások terén is. Itt igen gyakori az az eset, hogy a külömböző nemek számára külöm-DÖZŐ gyökéralakok vannak: a személynévmás terén ném. er, es ellenben sie; a mutató névmás: gör. 6, 7} — TÓ, gót sa ső — pata, míg a ném. der •die das már nem tükrözteti vissza az eredeti viszonyokat. Kiegészülés -viszonyában lehet — a mire, mint láttuk, már GRIMM figyelmeztetett — az alanyeset a többi esettel is: éyát — \iou, fioí, pi, ego — mei, mihi, me, ich— mein, mir, mich; világosan újabb fejlődés, ha pl. egy eredeti casus obliquus alakja nominativusul is használatos, mint fr. c'est moi. Külömböző gyökéralakokat látunk a névmások egyes és többes számában is: ego — nos, ta — vos, ich — wir, du — ihr s itt is a régi állapotot elhomályosító fejlődés, ha pl. az újgörög a régi yjttseg alakot a erő, iaő hatása ;alatt aelq, saeís-szel helyettesíti. A mi már most e jelenségek lélektani magyarázatát illeti, OSTHOFF is hangsúlyozza, hogy az itt szóba került alakok mind olyan képzetek kifejezései, a melyek a beszélő embert közelről érdeklik: bizonyos mindennapi, elemi cselekvések, a legegyszerűbb rokonsági viszonyok, gyakori tulajdonságok és számviszonyok. Az ember az ő lelki szemével a képzetvilág tárgyait annál élesebben s annál egyénibb módon fogja fel, mennél közelebb jutnak az ő érzéséhez és gondolkodásához, mennél mélyebben s élénkebben ragadják meg a lelkét, felkeltik érdeklődését. A szóalkotás és formaképzés terén két irány küzd egymással: az egyénítő felfogásmód, a mely régibb keletű, a mely úgyszólván tulajdonnevekül alkotja meg a szókat és a csoportosító felfogásmód, a mely a belső okokból együvé tartozó dolgok neveit a hasonló alakok segítségével fűzi egybe s -azt, a mi jelentésben egyezik, hangban is egyezővé teszi. Azt az egyénítő felfogást, mely a sohn és tochterben nyilatkozik, &jilius ésjilia-bíin elhomályosítja és elenyészteti a csoportosító felfogásmód. A közelebbről érdeklőnek ez az élesebb, egyénítő megfigyelése okozza azt, hogy egyegy tulajdonság fokozott mértékben egész másnak látszik, az igei cselekvésnek mintha megváltoznék a minősége, mikor más időben történőnek gondoljuk; a személyről való képzet megváltozik, ha nem cse-