Nyelvtudományi Közlemények 32. kötet (1902)

Tanulmányok - Petz Gedeon: A nyelvbeli kiegészülésről 216

220 PETZ GEDEON. ezt az etymologiailag hozzájuk tartozó alakot, hanem a fero-t kapcsolta, amazokhoz s ekkép most &fero tuli latum alakok kölcsönösen kiegészítik egymást. Ep ezért OSTHOFF e jelenség megjelölésére a suppletivismus elnevezést tartja alkalmasabbnak, — én ezt a kiegészülés szóval próbáltam kifejezni. OSTHOFF ezután gazdag nyelvi anyagban mutatja be az indogermán nyelvek körében uralkodó eme jelenséget. Az igei és melléknévi alakokon kívül a névmások, számnevek s a fó'névképzós köréből is számos példáját állítja össze. Legyen szabad e példák közül a legjellemzőbbeket itt is bemutatnom. Az igék sorában az evést jelentő ige a germánságban teljes rendszert alkot (ich esse, a£, gegessen), ópúgy a latinban is (edo, edi, esus), több rokon nyelvben azonban kiegészülő alakokat mutat, pl. gör. eőto és iadUü, fut. idop.o.1, aor. £<payov. Igen gyakori a kiegészülés a jövóstmenést jelentő igéknél: gör. é'p^ofiac, iXeúaofmt, r^uS-ov (^A#ov), éXtfXu&a; a gót gagga és iddja, a német gehe és ging, az ang. I go és I tvent alakok szintén külömböző gyökerűek; míg a latinban az Ire és vadere igék önállóan vannak meg, addig egyes román nyelvekben ez igék egymás közt s esetleg még egy harmadik igével is keverednek: fr. je vais, firai és aller; ol. vo és andare. A ,futni' jelentésű ige a görögben zpé^w, őpa/jioüfj.ai, idpaiwv stb. A ,vinni, hozni' igék a gör.-ben ipépu), ol'aco, ^vs'fxov, a latinban a fero, tuli, latum, ellenben a gót bátran, ném. gebdren ige teljes rendszerű. A látást jelentő igék kiegészüléséről idéztük már CURTIUS magyarázatát, a ,lenni' ige megfelelő jelenségeiről (ói. dsti — dbhüt, lat. sum, est, esse —fui, főre, futurus, ném. ist, sind — bin — war, gewesen stb.) DELBRÜCK nézetét. Igen gyakori a kiegészülés a nőnevek képzése körében. Míg az. egyes nyelveknek erre szolgáló ismeretes képzésmódjai (gör. üsóg : &eá, MCÜV : Ásatva, lat. rex : regina, vietor : victrix, ném. löwe : löwin stb.) kétségkívül újabb keletűek, a legrégibb eredetű nőnevek nem motio, hanem külön-külön gyökerekből való szóalkotás utján keletkeztek. Elég itt a következő szópárokra emlékeztetni: ói. pita — matd, bhrata •— svasd, sünus — duhita, gör. 7iazifjp — - ftqTiqp, lat. páter •—• mater, fráter — soror, ném. vater — mutter, brúder •— schioester, sohn — toehter. Es bizonyos,hogy az efféle,motio útján alakúit szópárok,mint: gör. ádsl(póq: ádsÁ<p7j, lat. jílius : filia újabb keletűek. Vagy az ói. ndr — gna, gör. wjifjp •— jwrj, náatq •— aÁo^og bizonyára ősibb felfogásmódot tükröztet vissza, mint deanórrjo, : déaizocva, lat. dominus : domina, puer : puella, ném. gatte : gattin stb. Hasonló elveket látunk az állatok elnevezéseinek körében is: a házi állatoknál vagy másoknál, a melyekkel az embernek több dolga van, más-más szó jelöli a hímnemet és a nőnemet,