Nyelvtudományi Közlemények 31. kötet (1901)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága. (VIII.) 1

A VOGUL NÉP ŐSI HITVILÁGA. 45 fölfaljanak, a mely esetleg az áradat színén vagy belsejében úszva menekülést keresne. Míg a jelpin vit tartott — írja GONDATTI (46. 1.) — Kors-torum leszedte az égről a napot, holdat és csillagokat, hogy a sűrű sötétség is útját állja a haláltól való szabadulás lehetőségének. A tűzözön nagy zajjal zúgva jött, mielőtt megérkezett volna már két nappal előbb hallatszott irtóztató zúgása (1:71.). «Hét bélyeges öl magasságra csapdos fel a tűz lángja)) (1: 45.). «A kinek elkészült a tutaja, sietett rá a leányával, fiával. A kinek nem volt tutaja, azt a tüzes víz (ulan vit) úgy a hogy volt összeroncsolta, összeégette. A melyik ember tutajának kötele [az áradat színének emelkedése közben] véget ért (mivel t. i. nem volt elég hosszú): az ketté vágta a kötelet, majdnem alámerült már; hogy a kötelet elvágta, rohanva viszi az ár. A kinek elég hosszú volt a kötele: az úgy a hogy van, himbálózik az ár színén. Ila a tutaj vége meggyídad: tiszta halzsírral öntik le, az az égést eloltja)) (I : 71—72.). A hét réteges tutajnak «hat rétege elhamvadt a tűztől, egy rétege megmaradt. A melyik ember keresztül bukott a !kiégett; tutajon, az meghalt; más épen maradt, élete megmenekült)) (1: 68.). «Bármerre levő hegyi fa, erdei fa földestől, mindenestől megsemmisült)) (u. o.). A fának, fűnek azöldje egy öl mélységre ki van égve, ki van [a tűztől) vájva» (I : 72.). «Erdei fa nem maradt meg» — mondja egy másik változat (1:46.) — «sőt éppenséggel a földje sem látszik)). GONDATTI szerint (46. 1.) N. T. előbb tűzzel pusztította a világot, melyből csak kevés hős menekülhetett meg; de a csapás múltával ezek újra elkezdték a régi háborúságot s ekkor N. T. vízözönnel sújtotta őket, melyből csak a hét Tq,rém-fl maradt életben olykép, hogy őket atyjuk a vízözön idejére az égbe fölvitte magához. — A tüzözön-énekben (1:46-—47.) a nénjével együtt magasban lovagló Világügyelő-férfi azt hiszi, hogy az emberiség az utolsóig kipusztult. «Anyját, atyját sírva idézgeti: ,Amny-Kworés atyuskám, Arany-'Sí's anyuskám, ember nélkül én ugyan miképpen maradhatok ? !' Amrxy-Kaltés nénje szól: ,Öcsikém, mi lelt téged, miért sírsz ?' ,Azért sírok, nenécském', felel a kérdezett, ,az álló szent földön ím szent tűzözön kerekedett; nem maradt meg egy végső erdei fa, nem maradt meg egy ember; az emberke nélkül miképpen élhetek ?!' ,Öcsiké nézz csak lefelé !' szól Kaltés. A mint lefelé