Nyelvtudományi Közlemények 31. kötet (1901)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága. (VIII.) 1

A VOGUL NÉP ŐSI HITVILÁGA. 39 e) A hattyúnak emberi alakból való keletkezése, melynek történetét GONDATTI a következőkép hallotta (54. 1.) : Az őskorban a hattyú ember volt; de mikor az égfiak háborúsága kitört s az Egatya őket részben szétosztotta, részben kövekké s más természeti jelenségekké változtatta, emberünk arra kérte teremtőjét, hogy igézze őt hattyúvá. Kívánsága teljesült; de megmaradt a hattyúnál az az emberi vonás, hogy mint a nőnek hószáma van. f) Az őskor dörgő hangú, óriási császármadarának elváltozása mai kicsiny másává GONDATTI szerint ekkép történt (41.1.): Kul'ijLtér vadászatra és halászatra adván magát, igen sok vadat, madarat' és halat megölt; de még többet megrontott avval, hogy bármely állat, a melynek húsából evett, feketévé változott s elvesztette tápláló erejét. Az emberek ily módon az éhhalál veszedelmébe kerültek s N. T. Egatyához fordultak segítségért. Ez gyorsan lebocsátkozott a földre s megölte a császármadarat, mely semmikép sem hagyta magát megejtetni Kul!-q,tér-től s eredeti alakja szerint áriái méretű állat volt mennydörgésszerű hanggal. N. T. a császármadarat apró darabokra vagdalta s szétosztotta húsát a megrontott állatoknak, melyeknek teste ez által részben, vagy egészben fehérré s az embernek ehetővé vált. Az utolsó darabkát N. T. visszaváltoztatta császármadárrá, mely azonban ekkor tetemesen kisebb lett, úgy hogy már bármely vadász megölheti. — INFANTJEV a kondai voguloknak következő regéjét közli e tárgyra vonatkozólag (IY : 258.): A császármadár Torm-nak kedvelt állata volt s régebben kitűnt óriási méreteivel. A kut nem mert hozzá nyúlni; miért is húsa mind e mai napig fehér maradt. Egyszer azonban, midőn Torm szekerével egy bokor mellett elhaladt, hirtelen előreppent ebből a császármadár s megijesztette Torm lovait. Ezért Torm megtépdeste őt s ettől fogva vált kicsinynyé alakja. XVI. A szent tűzözön. Más népek vízözön-mondájának megfelelőleg az éjszaki vogul-osztják hitregében egy őskori világpusztító tüzáradatnak maradt fenn emlékezete, mely az Egatya akaratából lávaözönként elborítva mindent, megsemmisítette csaknem teljesen a földi életet, úgy hogy ember is csak igen kevés számban találhatott tőle menekülést. E rémes áradatnak műnevei : jelpin sakív, v. sákív (I : 68, 74.) «szent óczeánw, jelpin vit «szent víz» (I : 69, 71.), alán vit «tüzes víz» (I : 45.) s a déli osztjákban : jemén jink «szent víz» (PATK. I: 134.), melyeknek «szent»