Nyelvtudományi Közlemények 31. kötet (1901)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága. (VIII.) 1

34 MUNKÁCSI BEBNÁT. teremtés utóeseményei gyanánt az Egatya intézkedéseivel magyaráz. Ilyenek: a) A medvének égből való leszállása, melyre a medvetisztelet leírása kapcsán térünk bővebben vissza, itt röviden csak annyit jegyezvén meg, hogy e «szent állat» őse X. T. dédelgetett, kedves leánya volt, kit atyja égi aranyos házában nevelt, mígnem egyszer áthágván ennek tilalmát, a reá zárt ház lakatait feltörte, aztán kiszökvén az égi pázsitra egy véletlenül támadt résen át tudomást szerzett az emberek lakó földjéről. E pillanattól fogva az égi leánynak nincs maradása atyja házában s minden áron alá kívánkozik. Hiába kéri őt atyja maradásra s figyelmezteti a bekövetkező szenvedésekre : a leány állhatatos marad követelésében, melynek vége az lett, hogy N. T. ezüstbölcsőben csakugyan a földre bocsátotta. Ettől fogva járnak ivadékai a földön «istenke» (pupakwé) minőségben, melynek különös rendeltetése az eskü szentsége fölött való őrködés. — A déli eredetű teremtési ének szerint (I : 98—99; 125—7.) a medve a hét ősfi legidösbikének elváltozott alakja, kit a folott való bosszúságában, hogy öccsei tilalmának megszegésével a kortalan földre kórt es halált hoztak, vérmámor (lielp-sényw) fogott el. Kíméletlen öldöklés után végre düheben szótrágta pánczélruháját, tegzét és kardját s nyálát saját testéré, kezére es lábára köpte: medveszőre, félelmetes karma és foga abból támadt. ((Midőn a deres erdő sűrűjébe elment, így szólt: ,Hamis eskü végre ne idézzenek, igaz eskü végre idézzenek engem! Ha hamis eskü végre idéznek: [az esküvőt mint sapkát, kesztyűt szaggatom rongyokra széllyel'». -—• Látnivaló, hogy e regék a medve isteni tiszteletének s a medveeskü szertartásának igazolását czélozzák. b) Az ősi hatlábú jávornak négylábúvá történt változása, melynek regéjét a «jávor csillag)) éneke (IV: 304—317.) tartalmazza. Eszerint «a ,jávorcsillag' eredeti állatalakját N. T. atyánk a fold teremtése idején liat kézzel-lábbal küldötte igézetével ezen alsó földre (yat hatla'iUl sáticés ti Joli mán). Poczakja közepén volt még két előlába. Közönséges ember nem tudta őt üldözni, megölni; az ember azért az erdei manót (mos-yuinj» — kinek neve az ének egyik változata szerint «Szárnyas Paskér ( Tqalén Pqsher)», a másik szerint«Véreskezű manóíi (Kélpin kátep moé~yum-pi)» volt — «kérte föl, hogy azt a hat lábú jávort üldözze*. Ez a manófinak sem volt csekély munka. Az üldözőbe vett jávorbika tehenével s «hó futó hét ávor-