Nyelvtudományi Közlemények 31. kötet (1901)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága. (VIII.) 1

A VOGUL NÉP ŐSI HITVILÁGA. 15 Ama Kaltés-asszonytól fölnevelt asszony-fiúcska (ekwá-pV plris) Világot ügyelő férfivá lett ; mind e mai napig is a föld ím az ő hatalmával áll fönn». — Egy jugrai közlés ugyané regét a következő változattal adja elő (II : 100.): «Nwmi-Tarém az ő feleségével czivakodni kezdett. N. T. kardot emelt, hogy a feleségére csapjon; de a mint fölemeli, Polém-Tárém, az ő idősebb fia, a kardját lefogja. N. T. megharagszik s nejét az alsó földre bűvölte (joli mán sátésta). A mint ez leszállott, látatlanul (szem mögött) aranyos kezű, aranyos lába gyermekecskéje világra jött* s ebből lett később a Világügyelő férfi. Itt el van hallgatva az asszonynak bűne, mely okot adott a czivódásra; de GONDATTI is hallott róla, hogy «N. T. neje, miután férjét hat fiúval megajándékozta, ledér életmódra adta magát s összeállott az égi szolgák egyikével. Ezért dobta őt le N. T. haragjában az égről, a midőn esése közben megszülte Mirsiisné yum fiát» (27. 1.). Ez utóbbi változatok a Világügyelő férfi születése előtt már életben tudják N. T. többi fiait s így szerintük nem ő volt az első született magzat, mint a szigvai szent regéből gondolható. c) A KEGULY-féle teremtési rege az ősfi születését nevének megemlítése nélkül ekkép beszéli el (I : 136—7.): Miután az ősvíz kicsiny földterületén lakó emberpár «hosszú ideig, vagy rövid ideig élt, egy napon szól az asszony. ,Oreg, vénülő kézre jutottunk, vénült lábra jutottunk: egykor, az ember korabeli, az ember idejebeli világ beálltával, vájjon a nőnek kell kimenni (t. i. a tisztátlanság házába), avagy a férfinak kell kimenni?' Az öreg felel: ,0h nem, asszony! Egykor az ember korabeli világ beálltával Jiadd menjen a nő ki, a férfi hadd maradjon benn!' Az asszony kiment; hét éjen, hót napon át nincs híre. Az öreg kifelé kiált: ,Asszon}r,

te merre mentél; eleven vagy-e, vagy halott? Semmi híred nincsen'. Neje megszólal: ,Én, a mint beáll a nőt illető bizonyos idő (= a gyermekviselés ideje), ím fiat szülök'. Ezt (t. i. a fiút méhében) kiviseli ; az öreg hét éjen, hét napon át tovább fekszik. Ezután megjött nejének N. T. atyja rendelte meghatározott napja (— a szülés ideje). Fiát teli öllel emelve lépett be a meleg ház zugába. Az örege örvendő keze boldogságában, örvendő lába szerencséjében ül. ,N. T. atyám fiat adott nekem, N. T. apánk fiúval ajándékozott meg bennünket'. Az asszony elbocsátja [kezéből a gyermeket], az öreg fölemeli; csókolgatják, ölelgetik". Megjegyzendő, hogy itt,