Nyelvtudományi Közlemények 30. kötet (1900)
Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IV. 1
8 MUNKÁCSI BERNÁT. tarin ülém, ősin taivpá tawin ülém ; II : 131.), söt tovább menve : «el lehetne vágni az alvónak fejét, nyakát, törzsökét a nélkül, hogy eszméletre jönne» (sipa jákténé sári ülém, por%a jákténé nanrá ülém, II : 161; punká jáktim, porya jáktim sári ülém II: 281, 274.). Mi van ilyenkor a lélekkel? A lélek lát és megtud ilyenkor olyan dolgokat, a minőket a szem sehogysem volna képes észrevenni. Az álmodó jávorbika megtudja, hogy vadász van közelben, hogy ennek ijjától tehene el fog esni s maga is nagy veszedelembe kerül (IV : 304.). Mikép történhetett ez ? A léleknek künn kellett járnia, csak így láthatta meg a még jó messze levő vadászt. A lélek legjobban közlekedhetik a maga fajtájú lelkekkel; álombeli szabadsága idején megjelennek előtte a holtak szellemei s ezektől hírt szerezhet ujabb halálesetekről (GONDATTI 58.). Van más alkalma is kiszabadulnia a léleknek hüvelyéből, így különösen midőn az ember elájul. Ez már csakugyan olyan, mint a halál; még lélekzete is eláll az embernek s színe változik. A vogul felfogás szerint ilyenkor tényleg útban van a lélek a halottak világa felé, Kul'-atér, a halál ura, hajtja is már a többi lelkekkel előre; de Numi-Tarém elég jókor észreve vén, hogy ennek a léleknek még nem érkezett el a kiszabott ideje, megparancsolja a démonnak, hogy bocsássa vissza testéhez (u. o. 41). Élénkebb rajzát találjuk e felfogásnak PATKANOV «Emder-városi hős» czímű kondai osztják hősének-közleményének ama részében, mely előadván, hogy összetűzés közben valahogy erős csapással sújtott az ellenfél kardmarkolatja a hős fejére, a továbbiakat emez magáról szólva így folytatja: «Világom (eszméletem) elhomályosult. Egy levéllel, fűvel borított keskeny ösvényen haladtam el erre, majd egy háromszáz fokú fokos hágcsót kezdettem megmászni; a mint így egyre másztam, az éghez már csak három fok hiányzott, midőn három vörös csípőjű evet jön elém. ,Bátyánk, hova méssz te?' — ,Hozzátok jövök'. — ,Ami beszédünk ez: Mi ennivalónkat embervérrel esszük, innivalónkat embervérrel isszuk. Térj vissza!' En visszatértem, alászállottam, a földre érkeztem; a levéllel, fűvel borított keskeny ösvényen visszahaladtam; fölültem szánomra s fölébredtem. Unokaöcséim sírva állottak a szán két oldalánál» (II : 32—34.). Itt el van mondva, hogy a hős lelke eszméletlensége alatt már útban volt az ég felé, de mielőtt oda ért volna, elébe jöttek megölt öcscsei s visszatérítették a földre. Büntetéskép is juthat valaki eszméletlen