Nyelvtudományi Közlemények 30. kötet (1900)

Tanulmányok - Munkácsi Bernát: A vogul nép ősi hitvilága - IV. 1

A VOGUL NÉP ŐSI HITVILÁGA. 7 simin,IjV. simin «dühös, haragos; bátor»; éim-tarsétn «szivecském, kedvesem», tkp. «szívem gyökere», sim-porkwéiá., tkp. «szívmájacska», vaps-porhwé, vapsém-por «kedves vöcske», porén pV «szeretett, kedves fiű» (II : 343.) úgy mint a kirgizben: bánrum, «drágám, kedvesem», tkp. «májam» e mellett: baurum bastím «elnyomtam haragom,)), az altaj-tatárban puursay ((kegyes szívű», a zürjénben: inasa «lieb, geliebt», a votjákban: muso id. ettől: raws «máj» (1. Ethnogr. 8 : 138. és Vog. Népk.'Gy. I : 285.). Más efféle édesgető megszólítás: ÉV. posyém «drágám, kedvesem*), posyukwét «kedveskék» (II: 429.), melynek poséy alaprésze tulajdonkép «vér»-t jelent (II : 14.). Tényleg a vér nagyon lényeges föltétele az életnek; ha elfolyik, halál következik be; a halott halvány, az árny vér nélküli, fehér: az ember lelke az ő eleven vérében van; kihez lelkem vonz, mondhatom «vérem»-nek. Valamint a szív és máj befogadása a benne honolt lélekkel s minden erejével gyarapítja e lélek új otthonát, úgy származik át a lélek az egyik testből a másikba a vér megivása következtében is. «Magam fölött ha lábas isten, szárnyas bálvány jelentkezik* — így dicsekszik a lopmúszi istenke — «mint tó vizét úgy iszom meg (tür-vit aje'imn ; II : 278.). Ez a felfogás alapja a véráldozatnak. Midőn az osztják ember házi bálványának száját bőségesen megkeni a leölt áldozat vérével, lelket lélekkel táplál s lényegileg azonegy, ha a vallási eszmék fejlődésével eltűnvén az isteni szellemnek látható képe a fecskendezett vér ez utóbbinak oltárfalaira kerül, vagy midőn megfordítva az istenség vérét jelképező más itallal fogadja a hívő az istenséget magába s lép vele lelki közösségbe. Míg az ember lélekzetre képes, míg ereiben a vér lüktet, addig mondhatni róla, hogy él, hogy benne van az a titokzatos, lehelletszerü, röppenő madárféle valami, mit léleknek nevezünk. De van bőségesen eset reá, hogy ez a lélek az élet folyama alatt is otthagyja legalább ideiglenesen testi rejtekhelyét, mondhatnók a madárkép után kalitkáját s egy ideig elkalandozva ismét visszatér. Ilyen állapot első sorban az álom (ülém), a halál mindennapos előképe, a midőn élettelen lény módjára mozdulatlanul fekszünk, szemünkkel nem látunk, fülünkkel nem hallunk s melyben a vogul hősöknél, az istenkéknél, valamint a medvénél oly erős az érzé. ketlenség akár «valami vastag gyökér, vagy faág» (ősin tarpa